Borók Rita az álomcsapatban

BENDÓ ZSOLTBENDÓ ZSOLT
2002.06.16. 22:18
Címkék
Már több mint egy hónapja elhangzott a dán női bajnokság befejezését jelző bírói sípszó, de az élet nem állt meg az olimpiai bajnokot adó ország csapatainál. Szenzációs igazolásokról, vagy ellenkezőleg, beteljesületlen álmokról szólnak a hírek. Az Anja Andersen által vezérelt Slagelse például Frederikas mellett a jugoszláv Poljana Petroviccsal erősít, akit az edző az európai kézilabda egyik legnagyobb tehetségének tart. Rajta kívül a Slagelse játékosa lesz Rikke Schmidt, a dán, valamint Jenny Lindholm, a svéd válogatott kapusa is. Ettől a bombaerős csapattól Anja Andersen már a következő idényben a hazai aranyérmet, azt követően pedig Bajnokok-Ligája-győzelmet vár. Annak a két címnek begyűjtését, ami az ő szegényesnek nem nevezhető pályafutásából kimaradt. Sok szó esik a már hazatért magyar lányokról is. Siti Bea a szakemberek véleménye szerint nem kapott annyi lehetőséget, amennyi játéktudása alapján megillette volna. Ezt a 2000-es romániai Európa-bajnokság legjobbjának választott játékos Grini sérülését követően fényesen bizonyította, EHF-kupa és Dán-kupa első hellyel a bőröndjében térhetett haza. Borók Ritát sem felejtik el egyhamar Dániában, hiszen súlyos sérülését követően oroszlánrészt vállalt a Viborg bajnoki sikerében, nemrégiben pedig olyan megtiszteltetés érte, amelyre méltán lehet büszke. Az északi országban a bajnokság végén minden évben titkos szavazáson, ahol csak a játékosok voksolhatnak, választják meg az év csapatát. A szabályok értelmében klubtársaikra nem szavazhatnak a résztvevők. Borókot olyan világsztárok előtt, mint az ikasti Jurack vagy a dán válogatott csapatkapitánya, Vestergaard választották be a jobbátlövő posztján az álomcsapatba, amely a következő nevekből áll: Tjugum (norvég, Viborg), Touray (dán, Kolding), Borók Rita (magyar, Viborg), Camilla Andersen (dán, Slagelse), Assink (holland, GOG), Grini (norvég, Ikast), Daugaard (dán, Ikast).Bombaként robbant a dán kézilabdában a hír, mely szerint Flemming Ostergaard, az FC Köbenhavn és egyben a dán Nemzeti Stadion tulajdonosa megveszi a csőd szélére sodródott, egykor jobb napokat megélt Köbenhavni FIF női és férficsapatát. Az új alakulat a következő bajnokságban már FC Köbenhavn Handball néven szerepel. A Dánia-szerte csak "Don”-ként emlegetett üzletember a közeljövőben hozzákezd a nemzeti stadion mellett 17 ezer néző befogadására alkalmas aréna építéséhez. Ez a csarnok lesz az otthona az FCK Handballnak. A klub az FC Köbenhavn vezetése alatt működik tovább, míg a FIF régi elöljáróit az utánpótlás nevelésével bízzák meg. A főváros új szupercsapatának hamarosan olyan gazdasági háttere lesz, amely alapjaiban írhatja át a dán kézilabda erővonalait. Az eddigi kézilabda-fellegvárak, azaz a Viborg és az Ikast mellé végre csatlakozik Köbenhavn is. Flemming Ostergaard az FCK Handballnak néhány éven belül Európában is meghatározó szerepet szán, mégpedig a nőknél és a férfiaknál egyaránt.
Legfrissebb hírek

Miért bántanak minket? Késely Ajnát lehangolták az Eb-ezüstéremre kapott internetes reakciók

Úszás
33 perce

Ligák Kupája: hiába rúgott gólt Keylor Navas, a párbajt Gazdag Dániel csapata nyerte meg

Minden más foci
53 perce

Dvéri Zsolt ötvenévesen még mindig szerelmes a futballba és a lovakba

Labdarúgó NB I
1 órája

Videó: Halász Bence győzelme után csendült fel a magyar himnusz Birminghamben

Atlétika
8 órája

Dvéri Zsolt és Kótai Mihály 50 éves; Elkel a szuperkupa, kezdődik az európai labdarúgóidény

E-újság
8 órája

Szerdai sportműsor: Köbenhavn–DVSC a Kl-ben; magyar éremesélyek az atlétikai és a vizes Eb-n

Minden más foci
8 órája

Csók a családnak! – Cserháti András jegyzete

Labdarúgó NB I
8 órája

Enyém, tied, övé – Malonyai Péter publicisztikája

Foci vb 2026
8 órája