Lemondott Zoran Kasztratovics

H. L.H. L.
2002.06.22. 20:39
Címkék
Több Kometal GP játékos bojkottálta az utóbbi hetekben a macedón női válogatottat, amely a csehekkel szemben – óriási meglepetésre – nem jutott ki az Eb-re (Dánia, december 6–15.). Zoran Kasztratovics szövetségi kapitány már a meccs előtt bejelentette, hogy lemond, ha a csapat nem szerzi meg a dániai "vízumot”. "Az utóbbi öt évben ez volt a második alkalom, hogy a nemzeti csapatunk nem jutott ki egy nagy versenyre – mondta. – A kudarcért én is felelős vagyok, éppen ezért benyújtottam a lemondásomat. Tudni kell, hogy több játékosunk nem volt hajlandó játszani, egyesek megsérültek, többen pedig bejelentették, hogy a csehek elleni meccsel befejezik a válogatottbeli szereplésüket. Tehát szükség van a sürgős fiatalosításra, mert a mostani csapat túl van a csúcson.” Ugyanakkor súlyos büntetésre számíthatnak néhányan a Herz-FTC-vel szemben BL-győztes Kometal GP játékosai közül. Kasztratovics mester mindössze tíz játékossal kezdte a felkészülést a selejtezőre, és csak Bojeva tudta orvosi igazolással bizonyítani, hogy nem képes vállalni a játékot és az edzéseket. Ferzaljeva, Csulics és Platon faxüzenetet küldtek, amelyben tudatták, hogy "fáradtak és pszichikailag sem készültek föl” a válogatottbeli szereplésre. Hasonló faxot küldött Naumoszka Németországból. Dusko Kadievszki, a szövetség elnöke: "Amikor BL-t nyert a Kometal, akkor a több tízezer ember előtt a hazafiságról beszéltek a játékosai. Nacseva, Kasztratovics és Velkova igazi hazafiként csatlakoztak a válogatotthoz, amíg többen csak átlátszó kifogásokat kerestek. Pedig tudniuk kell, ők nem a szövetségért, hanem Macedóniáért játszanak a válogatottban.”
Legfrissebb hírek

Ferran Torres nem edz a Barcával; kérője akadt Roberto Martíneznek – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
7 perce

Supermoto-vb: új kategóriával bővül a visontai versenyhétvége

Egyéb autó-motor
33 perce

MotoGP: Rio de Janeiróban rendezik meg jövőre a szezon előtti bemutatót

Egyéb autó-motor
48 perce

A Szpari követelése: ne tiltsák el Temesvári Attilát!

Labdarúgó NB I
1 órája

Bunyósból koronglövő – Kótai Mihály ötvenéves lett

Ökölvívás
1 órája

Miért bántanak minket? Késely Ajnát lehangolták az Eb-ezüstéremre kapott internetes reakciók

Úszás
1 órája

Ligák Kupája: hiába rúgott gólt Keylor Navas, a párbajt Gazdag Dániel csapata nyerte meg

Minden más foci
2 órája

Dvéri Zsolt ötvenévesen még mindig szerelmes a futballba és a lovakba

Labdarúgó NB I
3 órája