Tömegbunyó a döntőben

2002.06.28. 21:29
Címkék
Jugoszláviában szinte már megszokott, hogy a szerb–montenegrói összecsapások magas biztonsági kockázatú mérkőzések, főleg, ha valamelyik bajnoki döntőben kerül össze a két tagállam csapata. A férfi kézilabda-bajnokságban a két győzelemig tartó finálé első összecsapását a Lovcsen Osziguranje otthon Cetinjében megnyerte a Partizan Beograd ellen, és igen közel állt ahhoz, hogy a visszavágón megvédje elsőségét. Belgrádban a rendes játékidő lejáratával 24–24 volt az eredmény, holott addig többnyire a vendégek vezettek. A pancsovai bírók kilenc méterről szabaddobást ítéltek a belgrádiaknak a mérkőzés végén, majd miután a labda a védőfalról kipattant, megismételtették a dobást. Óriási meglepetésre az addig észrevétlen Vujadinovics ezzel a lövéssel megszerezte egyetlen gólját, amellyel a Partizan Beograd 25–24-re győzött. Így a jugoszláv férfi bajnoki aranyérem sorsa vasárnap Cetinjében dől el. Hogy Montenegróban barátságtalan fogadtatásra számíthatnak a fővárosiak, az akkor is kétségtelen lett volna, ha a belgrádi meccs után nem történik súlyos rendbontás. Ekkor ugyanis a hazai szurkolók egyik csoportja betört a pályára és megtámadta a vendégjátékosokat, akiket egyes hazai kézilabdázók a testükkel védve kísértek az öltözőbe. Djukanovicsot így is eltalálták egy székkel, Kapiszodát pedig megütötték. A vendégcsapatnak két órát kellett az öltözőben kuksolnia, amíg a sportcsarnok körül nyugalom lett. Érdekes, hogy a cetinjeiek nem panaszkodtak túlságosan a bírókra, holott a házigazda Partizan Beograd csupán két percet, ők viszont 16 percet játszottak emberhátrányban. A tudósítások kiemelik, hogy a gyenge kapusteljesítmények ellenére (Puljezsevics 7 védés) kevés gól esett.
Legfrissebb hírek

Strandröplabda Eb: nagy csatában kikapott a Kun, Villám páros

Röplabda
10 perce

Népsport: Genovai futballszerelmesek

Olasz labdarúgás
13 perce

Kl-selejtező: jó kérdés, hogy a debreceni 0–3 után mi történhet Dániában...

Európa-konferencialiga
20 perce

Az MLSZ kizárta a Dunaújvárost a labdarúgó NB III-ból

Labdarúgó NB II
21 perce

Képek: így mondta ki a boldogító igent Cristiano Ronaldo

Minden más foci
32 perce

Cadu: A tengerparti esküvő után jöjjön az európai kupaősz!

Európa-liga
1 órája

Ferran Torres nem edz a Barcával; kérője akadt Roberto Martíneznek – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
1 órája

Supermoto-vb: új kategóriával bővül a visontai versenyhétvége

Egyéb autó-motor
1 órája