Remek a Dunaferr-iskola

2002.07.02. 23:02
Címkék
A legutóbbi évad 26 bajnoki mérkőzésén 230 gólt lőtt Pavelekné Kovács Judit, a tolnaiak beállósa, s ezzel a másodosztály gólkirálynője lett.
– Szülővárosomban, Dunaújvárosban kezdtem kézilabdázni, és olyan szerencsém volt, hogy a Dunaferrben tanulhattam meg az alapokat – mondta Kovács Judit. – Az ifjúsági korosztályból kiöregedve előbb a Dunaújvárosi Papír, majd a DAC csapatában játszottam, s innen Kajcsa András mester hívására igazoltam a Tolna megyei klubba, ahol ez volt a negyedik évadom.– Beállós létére majdnem kilencgólos átlagot ért el. Minek köszönhette ezt?– Többnyire ismerem az ellenfeleket. Mivel megbízhatóan értékesítem a helyzeteimet, csapattársaim a kiélezett helyzetekben gyakran rám bízzák az akció befejezését. Ráadásul én lövöm a csapatban a büntetőket is. – Milyen idényt zárt a csapata és ön?– A Pécs mögött holtversenyben a második helyen végzett, s ez a szakosztály történetének eddigi legjobb eredménye. Ezen a szinten gyakran már profik, főállású sportolók a játékosok, én viszont a nyolcórás munka mellett kézilabdázom. Ráadásul ingázom Dunaújváros és Tolna között. Az edzéseink délután vannak, a mérkőzések pedig hétvégén, azaz összefér a munkám és a sporttevékenységem. Az is igaz, hogy ezen kívül már szinte semmire sem jut időm és energiám, de így is jól érzem magam. – Miként telik a bajnoki szünet? Ostromolják a menedzserek? – Kézilabdával, mi mással? Néhány csapattársammal Ferrecirk néven elindultunk a strandkézilabda-bajnokságban. Homokon egyébként már tavaly is eredményesen szerepeltünk, abszolút újoncként harmadik helyen végeztünk a bajnokságban. A menedzserekről csak annyit, egyelőre nem törik rám az ajtót. De lehet, hogy a tolnai szereplésem mégis véget ér. A csapat szponzora ugyanis nem tudja vállalni még az eddigi szinten sem a költségeinket. Pedig érzek még erőt magamban, szeretném folytatni a játékot, ezért várom az ajánlatokat.
Legfrissebb hírek

Strandröplabda Eb: nagy csatában kikapott a Kun, Villám páros

Röplabda
9 perce

Népsport: Genovai futballszerelmesek

Olasz labdarúgás
12 perce

Kl-selejtező: jó kérdés, hogy a debreceni 0–3 után mi történhet Dániában...

Európa-konferencialiga
19 perce

Az MLSZ kizárta a Dunaújvárost a labdarúgó NB III-ból

Labdarúgó NB II
20 perce

Képek: így mondta ki a boldogító igent Cristiano Ronaldo

Minden más foci
31 perce

Cadu: A tengerparti esküvő után jöjjön az európai kupaősz!

Európa-liga
1 órája

Ferran Torres nem edz a Barcával; kérője akadt Roberto Martíneznek – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
1 órája

Supermoto-vb: új kategóriával bővül a visontai versenyhétvége

Egyéb autó-motor
1 órája