Javítania kell a bajnoknak

S. J.S. J.
Vágólapra másolva!
2002.09.17. 21:10
Címkék
A bajnok THW Kiel horvát edzője, Zvonimir Serdarusic ezt mondta a Bundesliga rajtja előtt: "Talán soha többé nem sikerül oda eljutnunk, ahol az előző évad végén álltunk.” És a mester szavait látszott igazolni a küzdelmek első és második fordulója, amelyben a Kiel az újonc Lübbecke otthonában 24–22-re kikapott, majd saját csarnokában pontot vesztett (28–28) az iszonyatosan gazdag HSV Hamburg (a Bad Schwartau jogutódja) ellen, amelynek otthona a város új, 17 ezer nézőt befogadó sportpalotája. A Kiel drámai mélyrepülésének egyik oka, hogy sorozatban megsérültek a csillagai: legutóbb a svéd Lövgren vált ki, s így csupán nyolc (!) egészséges játékosa maradt Serdarusicnak. A Grosswallstadt ugyanilyen harmatosan rajtolt: pontot adott otthon a Göppingennek, majd idegenben öt góllal kikapott a Mindentől. A Kielnek viszont minden körülmények között pontokat kellene szereznie, különben már a bajnokság elején leszakad vetélytársaitól.A listavezető Lemgo már túljutott (29–26) a BL-győztes Magdeburgon, amely az idén a Gladiators előnevet vette fel, majd a Göppingent (ezt idegenben) is legyőzte – a Mindent pillanatnyilag senki sem irigyli.Fontos hír, hogy a súlyos pénzügyi gondokkal bajlódó Nordhorn megmenekülni látszik a csődtől, mert új szponzorra talált. Ez fokozhatja játékosai harci kedvét, s Lübbeckében sem lesz esélytelen.A Flensburg a Magdeburg otthonában 32–26-ra kikapott, de a Göppingen ellen szinte biztosan kárpótolja magát.
Legfrissebb hírek

Ötméteresekkel legyőztük a görögöket és bejutottunk az Eb-döntőbe!

Vízilabda
13 perce

Gyuláról indul, Veszprémben zárul a Tour de Hongrie

Kerékpár
22 perce

Molnár Attila Európa-csúccsal indította az évet

Atlétika
24 perce

Női jégkorong: az utolsó nagy erőpróba a világbajnokság előtt

Jégkorong
51 perce

Kolozsvári tenisztorna: Bondár Anna párosban is kiesett

Tenisz
55 perce

Majoross Gergely: A válogatott értékei legyenek állandók

Jégkorong
1 órája

Téli olimpia: nem indul a norvégok legjobb lesiklója

Téli sportok
1 órája

Bejelentette visszavonulását a Győri ETO-val két éve Bajnokok Ligáját nyerő kézilabdázó

Kézilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik