Kivizsgálás vár Siti Beára

S. J.S. J.
Vágólapra másolva!
2002.09.19. 20:51
Címkék
Az évad első női rangadóján, szerdán a közepesnél talán valamivel magasabb színvonalú, ugyanakkor roppant küzdelmes csatában 3327-re győzött a bajnok Herz-FTC a Cornexi-Alcoa ellen, amelynek így keserű maradt a szájíze a felújított csarnok avatóján. A találkozó másnapján azt kérdeztük a két együttes mestereitől, hogy a rangadón mi valósult meg az elképzeléseikből, és miként értékelik tanítványaik egyéni teljesítményeit?
Zsiga Gyula (Cornexi): –Támadásban csak az első félidő közepén, akkor is csupán rövid ideig valósultak meg a taktikai elképzeléseink. A folytatásban a Fradi széttördelte az akcióinkat. A védekezésünk mindkét játékrészben deffenzívebb volt, mint a felkészülési mérkőzéseink többségén. A taktikai változtatásaink sem jártak eredménnyel, mégis úgy vélem, a bajnok reálisan nem hattal, legfeljebb egy-két góllal nyújtott jobb teljesítményt. Deli huszonöt percig jól játszott, aztán többször hibázott, talán hamarabb kellett volna lehívnom. Siti Bea az elején jól irányított, aztán zavarta őt a felkészülési időszakban összeszedett vállsérülése, amit a lehető leghamarabb alaposan ki kell vizsgáltatnunk. Kulcsárt nehéz volt játékba hozni, szigorúan őrizték. Farkas Andrea nagyszerűen védett mindaddig, amíg az indításokból és a ziccerekből kapott gólok miatt el nem fáradt idegileg. Elemezzük a történteket, és végezzük a dolgunkat, ami nem kevés, hiszen csapatunk ennél többre hivatott.

Németh András (Herz-FTC): –A sportszerű találkozón védekezésben nagyrészt teljesítettük a terveinket, s az alapelképzelésünket a csata hőfokához képest kevés technikai hibával valósítottuk meg. Az első félidőben kihagytunk néhány helyzetet, de a másodikban már a támadásainkkal is elégedettebb lehettem. Kiemelkedő egyéni teljesítményről nem beszélhetek, de az én tízes skálámon Miklosová és Siti Eszter nyolcast érdemelt, a többiek pedig hetest. Farkas Ágnes betegen is sokat tett hozzá a csapatjátékunkhoz, amely egyenletesen jó volt, és ez a legfontosabb. Jól haladunk azon az úton, hogy mielőbb két azonos képességű sorunk legyünk. Megjegyzem, kár, hogy egyetlen tévécsatorna sem tartotta közvetítésre méltónak az évad egyik kiemelkedő csatáját. Pénteken megnézzük a fehérvári mérkőzés videofelvételét, okulunk a hibáinkból – például tisztábban, fegyelmezettebben kell kézilabdáznunk –, aztán készülünk a Dunaferr vasárnapi fogadására.
Legfrissebb hírek

Ötméteresekkel legyőztük a görögöket és bejutottunk az Eb-döntőbe!

Vízilabda
15 perce

Gyuláról indul, Veszprémben zárul a Tour de Hongrie

Kerékpár
24 perce

Molnár Attila Európa-csúccsal indította az évet

Atlétika
27 perce

Női jégkorong: az utolsó nagy erőpróba a világbajnokság előtt

Jégkorong
53 perce

Kolozsvári tenisztorna: Bondár Anna párosban is kiesett

Tenisz
57 perce

Majoross Gergely: A válogatott értékei legyenek állandók

Jégkorong
1 órája

Téli olimpia: nem indul a norvégok legjobb lesiklója

Téli sportok
1 órája

Bejelentette visszavonulását a Győri ETO-val két éve Bajnokok Ligáját nyerő kézilabdázó

Kézilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik