Komáromi ült Váczi helyére, de jöhet Bíró

K. T.K. T.
2002.10.21. 21:24
Címkék
Megsemmisítő vereséget szenvedett vasárnap hazai pályán a szebb napokat megélt DVSC-Valdor. A hódmezővásárhelyiek iskolázták le az EHF-kupában a legjobb 32 közé jutott debrecenieket. Már a portugál Madeirát is csak nagy nehézségek árán búcsúztatták a hajdúságiak, míg a bajnokságban nem a legutóbbi volt az egyetlen kínos vereségük.
Ezután nem volt meglepetés, hogy Váczi Sándor vezetőedző hétfőn lemondott. Komáromi Ákos, a DVSC Kézilabda Kft. ügyvezető igazgatója azonnal tárgyalt a csapat tulajdonosaival, akik elfogadták a tréner döntését."Az, hogy ilyen helyzetbe kerültünk, nem egy személy bűne – jelentette ki Váczi Sándor. – A magam részét természetesen vállalom, hátha felfigyelnek a bajokra azok, akik tehetnek, tehetnének az együttesért. Sajnos, a keretünk folyamatosan gyengült, például a nyáron Hódmezővásárhelyre igazolt Kocsik, aki most tíz gólt lőtt. Ráadásul sérülés miatt több meghatározó játékosra nem számíthattam hosszabb-rövidebb ideig. Elköszöntem a lányoktól, de a mérkőzéseikre a jövőben is kijárok, s az sem kizárt, hogy egyszer visszatérek. Most testnevelőként fizetés nélküli szabadságon vagyok, de miután megtudták, hogy szabad lettem, már akadt edzői ajánlatom.”Idén még négy igen fontos meccs előtt áll a Loki, s kérdéses, marad-e reális esélye a felsőházba kerülésre. "A tulajdonosok felkértek, hogy átmenetileg lássam el a vezetőedzői feladatokat is – mondta Komáromi Ákos, a korábbi sikeredző. – A részletekről kedden tárgyalunk, de nem titok, hogy hosszabb távon újra Bíró Imrére szeretnénk bízni a csapat irányítását. Ô nem is olyan régen szinte kizárólag saját nevelésű játékosokból épített csapatot, ám egy spanyol cégtől kapott kecsegtető állásajánlat miatt – ha nehéz szívvel is – megvált a csapattól. A közelmúltban a családjával visszaköltözött Debrecenbe.”Bíró elmondta, megkeresték a DVSC vezetői, de sem igent, sem nemet nem mondott. "Egyrészt a jelenlegi munkámat, ami még mindig a spanyol céghez köt, fel kellene adnom, mert az edzői tevékenység teljes embert kíván – hangoztatta. – Másrészt, olyan feltételeket kellene teremteni a klubban, ami szinkronban van az elvárásokkal. Elsősorban nem a pénzre, sokkal inkább egy átgondolt koncepcióra gondolok. Például arra, hogy az itt nevelkedett játékosok perspektívát lássanak a csapatban és a városban egyaránt.”
Legfrissebb hírek

Kovács István: Kivételes tehetséget edzeni nagy felelősséggel is jár

Utánpótlássport
1 órája

„Szoboszlai-dupla és egy Kerkez-gól, 3–0-ra nyerünk!” – a magyar drukkerek optimisták a meccs előtt

Magyar válogatott
1 órája

Férfi kosárlabda NB I: otthon nyert a Szolnok és az Alba is

Kosárlabda
1 órája

Pierce Charles kivédte Kvarachelia büntetőjét, testvére, Shea pedig a 99. percben győztes gólt szerzett!

Minden más foci
1 órája

Tíz gólt rámolt be az Acélbikák kapujába a Gyergyó, idegenben gálázott az UTE az Erste Ligában

Jégkorong
1 órája

Izgalmas meccsen verte a Fradi az Egert a kézi NB I-ben

Kézilabda
1 órája

Redzic, Szoboszlai és Lukács játszik elöl – kezdőcsapatok

Magyar válogatott
2 órája

A címvédő lengyelek az első döntősök a férfi röpi Eb-n

Röplabda
2 órája