Éles Józsefék filmvásznon

D. T.D. T.
2002.12.18. 22:40
Címkék
Lapunk az elsők között számolt be arról, hogy a Fotex sztárjai közül hárman is szerepet kaptak a Sobri című ponyvafilmben, amelynek néhány jelenetét a királynék városában forgatták. A mozik csütörtöktől vetítik a Bakonyban is portyázó betyárról szóló produkciót, pénteken este pedig az Uránia filmszínházban lesz a díszbemutató.
"Kálomista Gábor, a film producere meghívott bennünket a pénteki előadásra – mondta Éles József, aki Csoknyai Istvánnal a szigorú pandúrokat játssza a filmben. – Remélem, Zlatko Saracevic is megérkezik, hiszen mi így hárman vettünk részt a nyári forgatásokon. Sara-papa, aki most Rijekában dolgozik és időnként játszik is, a hóhért alakította, aki felakasztotta Eperjes Károlyt. Szamóca egyébként is a kedvenc magyar színészeim közé tartozik. A felvételek szünetében még jobban megkedveltem. De még tartozik nekünk egy lábteniszpartival, amit nyáron szeretnénk majd bepótolni. Természetesen izgatottan várom a premiert.” Csoknyai Isván, aki idáig a legtöbb meccset játszotta Fotex-mezben, szintén elmegy a budapesti bemutatóra. "Barátainkkal megyünk a bemutatóra, hogy koccintani is tudjunk a film várható sikerére - indokolta az utazás formáját a védekezés világhírű specialistája. – Már a forgatás idején is rengeteg telefonhívást, sms-t kaptunk a haveroktól. Gondolom, az országos vetítés után ez a szám tovább nő majd. Néhány "filmkritikus” barát jelezte már, hogy feltétlen elmondja a véleményét a filmvásznon látottakról. Ôk szokták a meccseket is szakmailag elemezni. Látszik, hogy mindenhez értenek.”
Legfrissebb hírek

Ismét lesznek állóhelyek a német válogatottak mérkőzésein

Német labdarúgás
10 perce

Premier League: a góljai miatt nem Erling Haaland lesz a Manchester City csapatkapitánya

Angol labdarúgás
43 perce

A Barca ezúttal már 70 milliós ajánlatott tett Rodriért; japán válogatott kapust igazol a PSG – keddi transzferhíradó

Minden más foci
1 órája

Már csak egy hónap és kezdődik a budapesti atlétikai világdöntő

Atlétika
1 órája

„Nincs előre odaadva semmi!” – Molnár Attila is megkezdi Eb-szereplését

Atlétika
1 órája

Mind a hat magyar atléta búcsúzott kedd délelőtt

Atlétika
1 órája

Egy hónap múlva 38 magyarral rajtol a cselgáncs Grand Slam

Egyéb egyéni
3 órája

Úszó Eb: Sárkány Zalán országos csúccsal döntős 800 gyorson

Úszás
4 órája