Megyei rangadót játszanak

B. A., Sz. Gy.B. A., Sz. Gy.
2003.01.22. 21:45
Címkék
Nincs könnyű helyzetben Zsiga Gyula, a Cornexi-Alcoa vezetőedzője. A székesfehérváriak mestere ugyanis két kulcsemberét, Németh Helgát és Siti Beát is kénytelen nélkülözni csütörtökön a Dunaferr elleni Fejér megyei rangadón. "A papírforma alapján egyértelműen az újvárosiak az esélyesek  fejtegette Zsiga Gyula.  Ôk eddig idegenben is hozták a fontos meccseiket, nyerni tudtak a Fradi és a Győr otthonában, míg mi egyik rangadón sem szereztünk pontot. Ehhez jön Németh Helga és Siti Bea sérülése, azaz semmi sem szól mellettünk.
Természetesen ez nem azt jelenti, hogy lemondanánk a győzelemről, hiszen hazai környezetben játszunk, s akik pályára lépnek, mindent megtesznek majd a sikerért.”A szakember arról is beszámolt, hogy ezúttal nagy szerepet szánt a lányok pszichés felkészítésére. A nyáron megerősített csapattól a bajnokság elején sokat vártak, s ez gyakran görcsössé tette a Cornexi kiválóságait. "Megpróbáljuk levenni a terhet a lányok válláról – mondta a szakember. – Messze még a bajnokság vége, s addig teljesíthetjük céljainkat. A Dunaferr ellen szeretnénk jó meccset játszani és meglepetést szerezni.”A tél viszontagságai még a teremsportok képviselőinek is gondot okozhatnak. Dunaújvárosban úgy döntöttek, jobb megelőzni a bajt, ezért óvintézkedéseket vezettek be. Szabadban (különösen edzés után) minden játékosnak kötelező a sapka viselése. Ezenkívül a hölgyeknek csütörtökig tilos elhagyniuk Dunaújváros területét. "Kétszeresen fontos számunkra a Cornexi elleni meccs – fogalmazott Kiss Szilárd. – Elsősorban a bajnoki végeredmény szempontjából, de azt sem szabad elfeledni, hogy ez megyei rangadó, így különösen fontos presztízsmérkőzés is. Felkészülésünk a megszokott rendben zajlik, semmin sem változtattunk. Szeretnénk hasonló teljesítményt nyújtani, mint egy hete a Ferencváros ellen, de ez most lényegesen nehezebb lesz, hiszen idegenben játszunk. A dunaújvárosiak teljesítményét döntően befolyásolhatja, milyen napot fognak ki átlövőik. A mérkőzést az m2 élőben közvetíti
Legfrissebb hírek

Tóth Balázs iránt a Celtic érdeklődik – sajtóhír

Légiósok
3 perce

Felkészülés: a Marseille vezetett, de fordított és nyert az Atlético Madrid

Minden más foci
35 perce

A pályán és a lelátón is előrelépést vár a kassai klubigazgató

Minden más foci
35 perce

Márton Richárd és Kós Hubert is egyéni csúccsal döntős 200 méter pillangón – videók

Úszás
40 perce

A Vasas fordított Kispesten, és a tabella élére ugrott

Labdarúgó NB I
58 perce

Fodor Csenge: Erősebb lett ez a csapat

Kézilabda
59 perce

Jeff Bezosék tulajdonrészt szereztek a Liverpoolban – hivatalos

Angol labdarúgás
1 órája

Ökölvívás: három magyar győzelem az U19-es Eb első két napján

Utánpótlássport
1 órája