Fehérvárott sem botlott a Dunaferr

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2003.01.24. 20:09
Címkék
A szegény emberről és az őt húzó ágról szóló mondás igazságát bizonyítják a Cornexi-Alcoa női csapatának gondjai. A nagy terveket szövögető székesfehérváriak a nyáron, a szezon kezdete előtt klasszis játékosokkal erősítették meg csapatukat, Deli Ritát (Hypo NÖ), Farkas Andreát (Metz) és Siti Beát (Ikast) szerződtették, s Zsiga Gyula tanítványai a felkészülési tornákon remek eredményeket produkáltak.
A bajnokságban azonban ősszel nem nyert rangadót a Cornexi, januárra pedig megsérült két kulcsember, Németh és Siti. Így készültek a Dunaferr elleni csütörtöki csatára, amely előtt kidőlt a sorból az ifjú válogatott átlövő, Tóth Mária is, így "kényszercsapattal” lépett pályára a házigazda. Ráadásul a dunaújvárosiak kirobbanó formában várták a megyei derbit, hiszen egy héttel korábban válósággal elgázolták a bajnoki címvédő Herz-FTC-t. Nos, ezzel együtt az első félidőben végig biztosan vezetett a Cornexi, mert jó volt a fehérváriak védekezése, Farkas bombaformában védett, Deli pedig a hátán vitte a csapatot, miközben az első harminc percben rengeteget hibáztak a Dunaferr játékosai. Az újvárosiak játékából hiányzott a Ferencváros ellen megcsodált lendület, kimaradtak a ziccerek, ebben a periódusban nem volt a csapatnak vezéregyénisége, szünetig akár tetemes előnye is lehetett volna a házigazdának, ám a játékrész utolsó perceiben egy gólra feljöttek Kiss Szilárd tanítványai.Fordulás után aztán a vendégek újra elővették a Fradi ellen jól bevált nyitott védekezésüket, s ez elég is volt a sikerhez.Székesfehérváron abban bíznak, hogy a sérültek néhány héten belül felépülnek, s teljes csapattal a rájátszásban még elcsípheti a dobogót a Cornexi, míg a a Dunaferr háza táján az ötödik megnyert rangadó után vélhetően (és érthetően) remek a hangulat.
Legfrissebb hírek

Felkészülés: a Marseille vezetett, de fordított és nyert az Atlético Madrid

Minden más foci
29 perce

A pályán és a lelátón is előrelépést vár a kassai klubigazgató

Minden más foci
30 perce

Márton Richárd és Kós Hubert is egyéni csúccsal döntős 200 méter pillangón – videók

Úszás
35 perce

A Vasas fordított Kispesten, és a tabella élére ugrott

Labdarúgó NB I
52 perce

Fodor Csenge: Erősebb lett ez a csapat

Kézilabda
54 perce

Jeff Bezosék tulajdonrészt szereztek a Liverpoolban – hivatalos

Angol labdarúgás
1 órája

Ökölvívás: három magyar győzelem az U19-es Eb első két napján

Utánpótlássport
1 órája

Fordulat a szünet után, a Tatabánya legyőzte a Celjét a nemzetközi torna bronzmeccsén

Kézilabda
1 órája