Pérez Carlos nem vadászpréda

Vágólapra másolva!
2003.01.25. 23:18
Címkék
A világbajnokságra összesereglettek a sportágban dolgozó menedzserek, játékosügynökök, és persze azok a klubvezetők is, akik új csillagokra vadásznak. Mivel Portugáliában a legdrágább sztárok sora, a kézilabda krémje szerepel, senki sem kétfilléres ajánlatokkal érkezett.A legélénkebben a német piac érdeklődik – szinte valamennyi vezető Bundesliga-csapatnak akad kiszemeltje. Az pedig külön is izgalmas, amikor ugyanarra a játékosra többen is licitálnak. Ezek egyike a spanyol Iker Romano (Ciudad Real), akiért sorban áll a Hamburger SV, a THW Kiel és a Nordhorn. Az utóbbi a svéd Martin Boquistot (Göteborg) is szívesen szerződtetné.Az izlandiak irányítója, Petrekur Johanesson (Essen) a vb után dönt, hogy meghosszabbítja-e szerződését, avagy más ajánlatot fogad el.A Magdeburg továbbra is űzi a svéd Peter Gentzel kapust, holott két kitűnő hálóőrével – a francia Christian Gaudinnal és Thorsten Fridrichhel – szerződésben áll. Aztán olyan játékos is akad, aki árulja magát. A franciák világbajnoka, Stephan Stoecklin (34 éves), akit 1997-ben a világ legjobbjának választottak, visszavágyik Japánból Európába – lehetőleg a spanyol vagy a német élvonal valamelyik együttesébe. Ugyanis jó formában akar maradni, hogy jövőre helye lehessen hazája olimpiai csapatában.Egy percig sem lehet vitás, hogy a veszprémi Carlos Pérezre, a vb egyik kiemelkedő egyéniségére is vadásznának az ügynökök, ám a Fotex KCV rutinos vezetői gyakorlatilag még a világbajnokság előtt megállapodtak a kincset érő balátlövővel szerződése meghosszabbításáról.
Legfrissebb hírek

A csend hangjai – Ballai Attila publicisztikája

Egyéb egyéni
1 órája

Közös hidak és utak – Deák Zsigmond jegyzete

Minden más foci
1 órája

Gera Zoltán: Szeretem nyugalomban, családi környezetben tölteni az ünnepeket; Deli Betty nagyi: 60 év a lelátókon

E-újság
1 órája

Karácsonyi sportműsor: Afrikai Nemzetek Kupája, angol foci, NBA, NFL és jégkorong

Minden más foci
1 órája

Ligakupa: a Palace a hajrában egyenlített, a tizenegyespárbajt viszont az Arsenal nyerte meg

Angol labdarúgás
1 órája

Az éllovas Hapoel Tel-Aviv Münchenben tíz ponttal legyőzte a Bayernt a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
1 órája

Nicolas Jackson és Cherif Ndiaye szállította Szenegálnak a magabiztos győzelmet az ANK-n

Minden más foci
2 órája

Bundesliga: Manuel Baum marad az Augsburg vezetőedzője – hivatalos

Német labdarúgás
3 órája
Ezek is érdekelhetik