Verekedés a büfében, könnygáz a csarnokban

Munkatársainktól MunkatársainktólMunkatársainktól Munkatársainktól
2003.01.26. 22:35
Címkék
Remek csatát hozott szombaton a DVSC-ValdorHerz-FTC női bajnoki. Az utóbbi időben nem túl sok sikerélményt elkönyvelő fiatal debreceni együttes komoly küzdelemre késztette a bajnoki címvédőt, s a publikum a hetvenhárom gól miatt (3934-re nyertek a vendégek) sem szomorkodott.
A második félidő viszont jó negyedórás késéséssel kezdődött, hiszen a szünet utáni folytatásra kivonuló csapatok könnygáztól fuldokolva, sírva (nem a meghatottságtól) menekültek vissza az öltözőbe, mert a rend őrei ezzel a "kényszerítő eszközzel” oszlatták fel a csarnok büféjében kialakult verekedést. Pedig a meccs előtt semmi sem utalt balhéra, hiszen a Fradi női kézilabdázóit mindenhová elkísérő jó kéttucatnyi szurkoló békésen beszélgetett a helyiekkel.A "vendégszurkolók” egy csoportja (infomációink szerint a szomszédos megyeszékhelyről, Nyíregyházáról) megkésve, közvetlenül a szünet előtt érkezett meg. Ez a jó tízfős csoport a szünetben látogatta meg a büfét, s minden indok nélkül megtámadta az ott levőket. Gyerekek, nők, békésen sorban állók menekültek, majd érkezett a "felmentő sereg” azaz a debreceni ultrák csoportja. Ekkor azonban már a helyszínre érkeztek a rendőrök is, s könnygázzal vetettek véget a kergetőzésnek. Ami viszont figyelemre méltó: információink szerint nem történt előállítás, s a balhét kirobbantó csoport háborítatlanul nézhette végig a második félidőt. Igaz a zöld-fehér lányokat végig sportszerűen biztató csoporttól is elkülönülve.
Legfrissebb hírek

Kós Hubert döntött: a 200 vegyest választja

Úszás
46 perce

Ciro Immobile bejelentette visszavonulását

Olasz labdarúgás
53 perce

Olasz Kupa: 18 éves új igazolása duplájával jutott tovább a Parma

Olasz labdarúgás
55 perce

Jackl óriási egyéni csúccsal negyedik 1500 gyorson, Márton és Kós döntős 200 méter pillangón – videók

Úszás
1 órája

Agócs Bence: Partnerként kell kezelni a fiatalokat

Utánpótlássport
1 órája

Felkészülés: a Marseille vezetett, de fordított és nyert az Atlético Madrid

Minden más foci
1 órája

A pályán és a lelátón is előrelépést vár a kassai klubigazgató

Minden más foci
1 órája

A Vasas fordított Kispesten, és a tabella élére ugrott

Labdarúgó NB I
2 órája