Hosszú távra terveznek

K. T.K. T.
Vágólapra másolva!
2003.08.20. 20:25
Címkék
Bizonyossá vált, hogy a következő, 2003/2004-es bajnoki szezonban is DVSC-Valdor néven szerepel az első osztályú debreceni női együttes. Az erről szóló megállapodást Poór Zoltán, a Valdor Kereskedelmi Rt. vezérigazgatója és Komáromi Ákos, a DVSC Kézilabda-Kft. ügyvezető igazgatója írta alá.
A szponzori szerződés aláírása után tartott sajtótájékoztatón a játékosok és a szakmai vezetők is részt vettek. Bár a Loki legutóbb nem tündökölt – a bajnokság során a felsőházba jutás sem sikerült –, két évtizede a magyar és az európai kézilabdázás meghatározó együttese. A névadó szponzor képviseletében megjelent Poór Zoltán elmondta: nemcsak egy csapat, egy cég életében is lehetnek gyengébb periódusok, de nem szabad hagyni, hogy ezek beárnyékolják a hosszabb távú kapcsolatot. Ráadásul az átalakulófélben lévő csapat rászolgál a támogatásra. A Debrecenben lejátszott előkészületi mérkőzéseken, no meg a napokban lebonyolított szlovákiai tornán is veretlen maradt a csapat. Balogh Zoltán vezetőedző kiemelte: rendkívül jó szellemű, tehetséges társaságot irányíthat. "Az eddigi eredményeknek lehet és kell is örülni, de nem szabad elszállnunk önmagunktól” – fogalmazott a tréner, aki hozzátette, nagyon kíváncsi arra, hogy mire lesz képes csapata a pénteken kezdődő kétnapos nagybányai nemzetközi tornán. Ugyanis a romániai városban megrendezendő viadalon számíthat először Szűcs Gabriellára és Sütő Mariannra, akik a junior-világbajnokságon ezüstérmet szerző magyar válogatottat erősítették. A Loki szurkolói is bizakodnak, hogy a nem is oly távoli jövőben akár éremesélyesként is emlegethetik kedvenceiket, akik ismét indulhatnak valamelyik nemzetközi kupában. Az edzőmeccseken tapasztalt nagy érdeklődés alapján várható, hogy a korábbinál többen vásárolnak bérletet. (Az egész szezonra érvényes belépőkhöz augusztus 25-től a Hódos Imre-sportcsarnok büféjében lehet hozzájutni.)
Legfrissebb hírek

Cseh Sándor: Nagyon igazságtalannak tartottam volna, ha nem mi nyerünk ma

Vízilabda
21 perce

Férfi röplabda Extraliga: simán nyert Miskolcon a MÁV Előre

Röplabda
27 perce

Férfi kézi Magyar Kupa: a NEKA nagy csatában nyert, és bejutott a legjobb négy közé

Kézilabda
29 perce

Ötméteresekkel legyőztük a görögöket, és bejutottunk az Eb-döntőbe!

Vízilabda
49 perce

Gyuláról indul, Veszprémben zárul a Tour de Hongrie

Kerékpár
59 perce

Molnár Attila Európa-csúccsal indította az évet

Atlétika
1 órája

Női jégkorong: az utolsó nagy erőpróba a világbajnokság előtt

Jégkorong
1 órája

Kolozsvári tenisztorna: Bondár Anna párosban is kiesett

Tenisz
1 órája
Ezek is érdekelhetik