Vass Károly sem marad az elnökségben

S. J.S. J.
Vágólapra másolva!
2003.09.08. 21:53
Címkék
Miután Benedek Andrást, az MKSZ hét évig szolgáló elnökét július közepén kinevezték a sportminisztérium államtitkárává, összeférhetetlenség miatt le kellett mondania tisztségéről, s így szükségessé vált a sportág küldöttgyűlésének soron kívüli összehívása.
Ennek időpontjáról és előkészítésének terveiről határozott hétfőn a fővárosi Nemzetközi Edzőképző Központban tartott rendkívüli ülésén az MKSZ elnöksége.A tíztagú testület döntése: a közgyűlést november 11-én rendezik meg. Ekkor az elnök mellett egyúttal új szakmai alelnököt is kell választaniuk a küldötteknek, mivel Vass Károly – temérdek egyéb társadalmi elfoglaltságára hivatkozva – november 11-i hatállyal lemondott erről a megbízatásáról. Ugyanakkor ő vezeti a szintén hétfőn kinevezett jelölőbizottságot, amelynek az lesz a dolga, hogy összegyűjtse a javaslatokat az új elnök személyére. A bizottság tagjai a sportág ismert szakemberei: Lengyel Gábor, Birta Sándor, Soós Kálmán, Barta Ferenc és Karádi Péter. A kongresszus napirendjén a tervek szerint tehát két pont szerepel – az elnök és a szakmai alelnök megválasztása –, ugyanakkor a sportág parlamentjének joga van bármilyen kérdést felvetni, megtárgyalni, s abban dönteni.Az elnökségi ülésen személyi kérdésekről nem beszéltek, vagyis nem volt szó arról, hogy ki(k) lehet(nek) elnökjelölt(ek). Ennek a testületnek ugyanis nem feladata, hogy ezzel a kérdéssel foglalkozzon, csupán az a dolga, hogy összehívja, előkészítse a közgyűlést. A háttérben viszont – és ez nyílt titok – már javában folynak az informális egyeztetések és megbeszélések a lehetséges új elnökről, akinek a pontosan, eredményesen és korrekten dolgozó Benedek András magasra állította a mércét.
Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: lejátsszák az első mérkőzéseket a téli olimpián

Birkózás
6 órája

A kapus, akit szerettek az emberek – Kő András publicisztikája

Magyar válogatott
6 órája

Hajrá, előrébb! – Malonyai Péter jegyzete

Vízilabda
6 órája

Eb-döntőben a női pólósok!; Gruber Zsombor: Varga Barnabás örököse akarok lenni

E-újság
6 órája

Az utolsó kosárral kapott ki a Real Athénban, a Maccabi dudaszós dobással verte meg a Partizant

Kosárlabda
6 órája

Az Arsenal másodszor is legyőzte a Chelsea-t, hat év után döntőzhet újra

Angol labdarúgás
7 órája

Negyeddöntős a Marseille és a Reims a Francia Kupában

Francia labdarúgás
7 órája

Elmaradt az újabb Albacete-bravúr, a Barcelona jutott a Király-kupa elődöntőjébe

Spanyol labdarúgás
7 órája
Ezek is érdekelhetik