Bojkottra készülnek

2003.09.14. 21:10
Címkék
Elképzelhető, hogy a BL-győztes Krim Ljubljana nem vesz részt a Szuperkupán. A szlovénok azért fontolgatják a távolmaradás lehetőségét, mert a viadalt  bár ők is pályáztak  Dániában rendezik meg.
Pedig nyáron – többek között – a Szuperkupa megnyerését tűzték ki célul, ám a helyszín kijelölése miatt alaposan megsértődtek. A klub igazgatója, Jure Jankovic, a szlovén kézilabda mindenese nagyon dühös volt az EHF döntése miatt. "Még nem döntöttük el, hogy részt veszünk-e a Szuperkupán – mondta az igazgató. – Nagyon furcsa, ahogy az EHF a nem északi csapatokat kezeli. Mert mi is pályáztunk a torna megrendezésére, de elutasító választ kaptunk. Pedig minden szempontból jobb volt az ajánlatunk, mint a dánoké, de ők egyértelműen kiváltságokat élveznek, így immáron negyedszer lesz náluk ez a jeles esemény.” A BL-győztes vezetőit az is bosszantja, hogy a torna negyedik résztvevője a szintén dán Ikast lesz, és ezzel a házigazda takarékoskodhat az utazási költségekkel. "Nem értjük, milyen alapon lett az Ikast a negyedik szereplő – fakadt ki Jankovic. – Eddig az volt a szokás, hogy a BL-döntő vesztese vett részt a Szuperkupán. Most azonban a spanyol Mar Valencia helyett az Ikast került be. Ha ez így folytatódik, jövőre bármelyik csapat rész vehet a tornán.” Az újonnan kinevezett edző, Robert Begus (az eddigi szakvezető, Tone Tiselj férfi szövetségi kapitány lett) bejelentette: a napokban a klub vezetősége és a játékosok közös gyűlésen döntenek arról, hogy a csapat ott lesz-e november első napján Farumban, a Szuperkupa elődöntőjében, amelyben a BL-győztes Krim Ljubljana a KEK-győztes francia Besancon ellen játszik, míg a másik ágon az EHF-kupát elhódító Slagelse a "kakukktojás” Ikasttal találkozik, azaz biztos, hogy lesz dán együttes a fináléban.
Legfrissebb hírek

Útmutató a nemzetközi triatlonsorozatokhoz

Képes Sport
15 perce

Végh ismét megmutatta, hogy tud küzdeni – Eb-bronzmeccses!

Birkózás
29 perce

Markgráf örül, hogy az élvonalban már 50 meccsen játszott – az Újpest ellen jöhet az 51.

Labdarúgó NB I
1 órája

A Real Madrid legendája szerint Mourinho már túl van a csúcson

Spanyol labdarúgás
1 órája

ZTE: profi szerződést kapott az U-válogatott tehetség

Labdarúgó NB I
1 órája

Nyílt vízi úszás: Fábián Bettina negyedik lett a három kilométeres versenyben Ibizán

Úszás
1 órája

Barcelona: Frenkie de Jongot a trófeák éltetik – holland rekorder lett

Spanyol labdarúgás
2 órája

Batizi Benedek: A fejlődési ívünket tartva a döntőbe is bejuthatunk

Vízilabda
2 órája
Ezek is érdekelhetik