Dunaferr–FTC rangadó

Vágólapra másolva!
2003.10.07. 22:26
Címkék
A DunaferrFradi találkozó immáron évtizede számít a bajnokság egyik kiemelt rangadójának, sőt az utóbbi években a két honi óriás csatája döntött az aranyérem sorsáról.
Dunaferr SE–FTC
Dunaújváros, 17 óra

Jegyár: 400–1000 forint
Vezeti: Dobrovits, Tájok
Dunaferr SE–FTC
Dunaújváros, 17 óra

Jegyár: 400–1000 forint
Vezeti: Dobrovits, Tájok
"A szezon kezdete előtt két célt tűztünk magunk elé – fogalmazott Németh András, az FTC vezetőedzője. – A bajnokságban dobogón szeretnénk végezni, a Bajnokok Ligájában pedig be akarunk jutni a legjobb tizenhat csapat közé. Így talán természetes, hogy e heti fő célunk az Artasz elleni hazai csata, azon olyan előnyt szeretnénk szerezni, amely elég a görögországi visszavágóra. Számunkra egyébként már nem először jön ki úgy úgy a Dunaferr elleni idegenbeli rangadó időpontja, hogy utána a hét végén fontos nemzetközi meccset kell játszanunk. Persze amennyire az időnkből futotta, felkészültünk a dunaújvárosi mérkőzésre, hiszen a BL-selejtező szempontjából sem mindegy, hogy milyen játékot produkálnak a lányok. Minden szempontot figyelembe véve a bajnok Dunaferr a találkozó esélyese, mellettük szól a hazai pálya is, ám annyit ígérhetek, hogy játékosaim tisztességgel fognak küzdeni.”
A dunaújvárosiak legszívesebben két második félidőt játszanának a fővárosi zöld-fehérek ellen. A bajnokság eddigi találkozói során ugyanis szinte mindig a szünet után szerepelt jobban, eredményesebben a csapat. Bizonyság erre többek között a Hypo NÖ vagy legutóbb az Esztergom elleni összecsapás. Mivel azonban a szabályok ezt nem teszik lehetővé, Kiss Szilárd és Mátéfi Eszter vezetésével azon dolgozik az együttes, hogy már a kezdő sípszótól ellenállhatatlan támadásokat vezessen, védekezésben pedig áthatolhatatlan falat húzzon kapuja elé a Dunaferr. A hazai együttes leggólerősebb játékosa az eddig eltelt fordulókban Ferling Bernadett volt.
"Ahogy azt már a Hypo elleni meccs után is elmondtam, csapatunk ismét remek egységgé kovácsolódott, ezt éreztem a legutóbbi edzéseken is – kezdte a válogatott irányító. – Erőnléti problémáink remélhetőleg nem lesznek, mert rendkívül kemény tréningeket dolgozunk végig. A legutóbbi, Győr elleni hazai rangadót elveszítettük, remélem, ebből tanultunk.”
"Ugyanúgy készültünk, mint a korábbi mérkőzésekre, videós elemzéseken igyekeztünk feltérképezni ellenfelünk játékmodorát – mondta Kiss Szilárd. – Mindkét csapat számára rendkívül fontos ez a mérkőzés, úgy érzem, játékosainknak kellő rutinjuk van, hogy ennek a rangadónak a terhét elviseljék. Jó mérkőzés lesz, remélem, közönségünk támogatását élvezhetjük majd, mindenképpen győzni szeretnénk.”
Kiss Szilárd elmondta még, amikor 2000-ben többen távoztak a Dunaferrből, sokan leírták az együttest, ám az akkori "hangya típusú” csapat nagy meglepetésre bajnoki címet tudott szerezni. A ferencvárosiak most hasonló cipőben járnak, ők is bizonyítani akarják, továbbra is rendkívül jó csapatuk van. Az újvárosiak mestere szerint a zöld-fehérek rendkívül jó formában vannak, és hatalmas pozitív töltéssel, óriási becsvággyal vetik majd magukat a küzdelembe szerdán.
Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: pályán az Inter és a Milan, újabb meccsek a darts-vb-n

Minden más foci
33 perce

NB I posztonkénti rangsor; A női kézilabda 2025-ös esztendejét elemezzük

E-újság
1 órája

Európai kézilabdaligák: huszonhét magyar gól Zwickauban

Kézilabda
1 órája

Bunting elbúcsúzott a dartsvilágbajnokságtól, Littler oktatta Suljovicot

Egyéb egyéni
1 órája

Ha rossz, akkor is jó – Ballai Attila publicisztikája

Angol labdarúgás
1 órája

Az első 15 próbálkozás nem sikerült, de most meccset nyert a rendes játékidőben Benin az Afrika-kupán, továbbjutott Nigéria

Minden más foci
2 órája

NS-jótékonyság: a magyar sport a sóvidéki birkózásért

Birkózás
2 órája

Megszenvedett, de a Pisa otthonában is győzött a Juventus

Olasz labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik