Nyolcaddöntőben a Szeged

Tudósítónktól TudósítónktólTudósítónktól Tudósítónktól
2003.11.30. 23:27
Címkék
Lele Ambrus, a szegedi klub sportigazgatója a meccs előtt mindenkit nyugtatgatott: "Ebben a csoportban nem lehet meglepetés, nyerni fog a Sandefjord és a Zagreb is.
Bennünk pedig van annyi tartás, hogy nem kapunk ki annyival, hogy ne szerezzük meg a második helyet.”
A lelátón ült a veszprémi Sterbik, Goluza és a volt Fotex-csillag, Jovic, aki az RK Zagrebben edz. A szegedi drukkerek legnagyobb örömére a sérült Bajusz játékát engedélyezte a csapat orvosa, Szabó István, aki azt mondta, hogy annyira rendbe jött a volt válogatott csillag derékproblémája, hogy a rásülés veszélye nélkül pályára léphet. (Pénteken még azt mondta Kovács Péter a Nemzeti Sportnak, hogy járni sem tud Bajusz… Taktika, óh!)
A horvát bajnokcsapatból senki sem hiányzott, sőt Lino Cervar edzőnek olyan kellemes gondja volt, hogy csak a mérkőzés kezdése előtt döntött arról, kit hagy ki.
A hazaiak két góljára elég gyorsan sikerült válaszolni, s ettől egyre jobban kapkodott a Zagreb. Oláh büntetőből egyenlített, majd Ilyés és Eklemovics találatával kétgólos lett a szegedi előny. Matics nem csupán Lackovic semlegesítésében, hanem a góllövésben is jeleskedett. Eklemovics pompás karmester volt (5–9), de külön őrzőt kapott. Olvadt a szegedi előny, s főleg Horvát és a jobbátlövő Spoljaric csillogott (13–10).
A nagyszerűen játszó Pick a második félidőben is hősiesen küzdött, s egyik legjobbja a nagy kedvvel játszó Matics volt (15–16). Feszült volt a hangulat, és a szegediek a nagy igyekezetben sok szabálytalanságot követtek el. A szinte hibátlanul játszó Berta két fontos gólt lőtt, majd Ilyés fű alatti lövésével szemben volt tehetetlen a világbajnok kapus, Kelentric.


Laluska Balázs (középen) a zágrábi csatában fôleg a Szeged védekezésében jeleskedett
Laluska Balázs (középen) a zágrábi csatában fôleg a Szeged védekezésében jeleskedett
Laluska Balázs (középen) a zágrábi csatában fôleg a Szeged védekezésében jeleskedett
Jól védett Puljezsevics is, de a Pick addig fegyelmezett játékába egyre több hiba csúszott (25–23). Nyert a Zagreb, de a második helyezett Szeged közel állt a bravúrhoz.

Mestermérleg
Lino Cervar:
– Tudtam, hogy a Szeged nagy akarattal fog küzdeni, s így felkészültünk a nagy nyomásra. Eklemovics kikapcsolása nem sikerült.
Kovács Péter: – Tanítványaim jelesre vizsgáztak küzdeni tudásból. Kis szerencsével akár döntetlent érthettek volna el. A döntő pillanatokban megtorpantunk, megilletődtünk a lehetőségtől. A csoportban a második hely jó eredmény. A két spanyol bíró bemutatta, hogyan kell pártatlanul és sallangmentesen fújni a sípot.
Legfrissebb hírek

Kihagyott tizenegyes, de ferencvárosi öröm – a Puskás Akadémia–FTC meccs legjobb képei

Labdarúgó NB I
20 perce

Hétfői sportműsor: NB II-es mérkőzés; Arsenal- és Barcelona-meccs; US Open

Minden más foci
6 órája

Futballország tengerpartján – Pór Károly publicisztikája

Spanyol labdarúgás
6 órája

A messziről jött ember – Szeleczki Róbert jegyzete

Egyéb egyéni
7 órája

Három magyar világbajnoki cím; Az amerikai álom kapujában Odnoga Lotti

E-újság
7 órája

Ligue 1: először nyert a Rennes és a Paris FC

Francia labdarúgás
7 órája

Hungarian Darts Trophy: Ross Smith a bajnok, a döntőben lemosta Andersont

Egyéb egyéni
7 órája

Két öngól kellett hozzá, de több mint nyolc év után újra élvonalbeli bajnokit nyert a Depor

Spanyol labdarúgás
7 órája