A legenda még játszik

A sportágában a XX. század legjobbjává választott egykori kiválóság a napokban a kárpátaljai megyeszékhely, Ungvár vendége volt, ahová egy nemzetközi torna apropóján kapott meghívást. Zinajda Turcsina még ma is aktívan sportol, amit az is bizonyít, hogy az egykori legendás négyes számmal a hátán szerepelt abban az együttesben, amely a hetvenes-nyolcvanas években világverő Szpartak Kijev játékosaiból állt össze. Az élő legenda szívesen nyilatkozott a Nemzeti Sportnak.– Ma is bizonyította, hogy tartja a formáját, milyen gyakran jönnek össze napjainkban a régi játszótársak?– Ha időnk engedi, havonta legalább egyszer igyekszünk egy kicsit mozogni, játszogatni, felidézni a régi szép időket. Legutóbb például a Turcsin-kupán találkoztunk a moszkvaiakkal egy hírverő mérkőzésen.– Ha már a férjéről, a nem kevésbé legendás edzőről, Igor Jevdokimovics Turcsinról szó esett, milyennek látja a róla elnevezett Turcsin-kupa jövőjét?– Az idén már nyolcadik alkalommal rendezték meg a tornát, amely ebben az évben egyben Igor halálának a tizedik évfordulójának is adózott. Úgy gondolom, hogy évről évre sikerül rangos mezőnyt Kijevbe meghívni az eseményre, ami a részt vevő válogatottak számára egyben jó felkészülési lehetőség is az általában decemberben rendezendő világ- vagy Európa-bajnokságra.– A horvátországi világbajnokságon az olimpiai részvételt jelentő első öt helyért küzd az ukrán és magyar válogatott is. Milyennek látja az esélyeikeket?– A világ női kézilabdája az utóbbi években nagyon kiegyenlítődött. Míg régebben a szovjet válogatott mellett esetleg az NDK, Jugoszlávia vagy Magyarország szólhatott bele az érmes helyek sorsába, addigra mostanság legalább hét-nyolc válogatott – köztük van természetesen az ukrán és a magyar csapat is – indulhat éremesélyesként. Szerintem a mieink és Mocsai Lajos csapata is ott lesz Athénban!– Ha már a magyarok szóba kerültek, milyen emlékei vannak a velük folytatott csatákról?– Valahogy úgy sikeredett, hogy a magyarokkal kapcsolatban csak kellemes élményeim vannak. Annak idején nemcsak ők tanultak tőlünk, de mi is ellestünk egy-két érdekességet a fifikás magyar kézilabdától. Ami nagyon megmaradt az emlékezetemben, az például egy Szpartak Kijev–Vasas BEK-találkozó, amelyen a budapestieknél a Csík házaspár (Csík János és Csík Jánosné Horváth Klára – a szerk.) szerepelt ellenünk, és ugye, nálunk is a férjem, Igor ült a kispadon, jómagam pedig a pályán voltam. Ritkaság, mikor két házaspár ellenfélként csap össze kézilabdában. Amire még szívesen emlékszem, az az 1982-es budapesti világbajnokság, amelyen már két mérkőzéssel a hatos döntő vége előtt világbajnokok voltunk. Ezért, no és persze azért is, mert én akkor áldott állapotban voltam a második gyermekünkkel, a férjem nem szerepeltetett engem és a csapat másik erősségét, Larisza Karlovát az utolsó két mérkőzésen.