Karácsony kupa: Mohácsi a listavezető

2003.12.29. 21:44
Címkék
Hajdan főleg a német, az osztrák, a svájci és a spanyol élklubok szerződtették az arra érdemes (és hajlandó) magyar férfijátékosokat, az idén nyáron viszont két csillagunkra is görög egyesület vetett szemet.
Éles József ebben az évadban a Veriában, Mohácsi Árpád pedig az Atheniakoszban keresi a kenyerét."Nagyon örültem és klubom vezetőivel együtt megtiszteltetésnek vettem, amikor Skaliczki László újra meghívott az Európa-bajnokságra és olimpiára készülő keretbe – mondta a Nemzeti Sportnak Mohácsi. – Egy évre szegődtem az Atheniakoszhoz, ahol nagy szeretettel fogadtak, s könnyű volt a beilleszkedés. A játékommal és a góljaimmal igyekeztem már eddig is meghálálni a vezetők és társaim bizalmát, és persze ez lesz a célom a tavasszal is. A görög bajnoki góllövőlistán száznegyvennyolc góllal állok az élen, s ezt tizenöt mérkőzésen szereztem. A mögöttem következőt harminchat góllal előzöm meg. Remélem, a magyar válogatottban is hasonló teljesítményre leszek képes."
Legfrissebb hírek

Faluvégi: Csodának kellene történnie, hogy segíteni tudjak a csapatnak

Kézilabda
12 perce

Bondár Anna közel volt a bravúrhoz, de Mirra Andrejeva őt is legyőzte

Tenisz
13 perce

Francesco Calzona nem folytatja a szlovák válogatott élén – hivatalos

Minden más foci
53 perce

Per Johansson: A Brestet is teljes, minden elemében erős csapatnak tartom

Kézilabda
1 órája

Curling vegyes páros vb: ráadásban legyőzte a házigazda svájciakat a magyar duó

Téli sportok
2 órája

Szabados Ármin: Nem ez a csúcsformám

Atlétika
2 órája

Sorsoltak a női kézilabda BL-ben, a Brest Bretagne lesz a Győri ETO ellenfele az elődöntőben

Kézilabda
2 órája

Férfi kosárlabda NB I: távozott a kieséstől fenyegetett ZTE vezetőedzője

Kosárlabda
2 órája
Ezek is érdekelhetik