Ez Budapest!
A fôvárosi csapatokat mérsékelt lelkesedéssel fogadó vidéki szurkolók egyik kedvenc szólása: „Ez Budapest!” Ezt persze fôleg akkor skandálják, ha valamiért nem tetszik nekik az ellenfél egy-egy szabálytalan megmozdulása. A szombati népligeti BL-csata elôtt viszont az FTC vezetôinek lett volna okuk az ismert szólás idézésére, mégpedig a kevés szurkoló miatt. „Ez Budapest!” – vagyis a kétmilliós metropolisban csak néhány százan voltak kíváncsiak az évad egyik kiemelkedô nôi kézilabda-eseményére. Hasonló eset már nem elôször fordult elô. A sportág budapesti sorsa szempontjából ez a leginkább aggasztó.
Két ponttal vágott neki az FTC
Lassacskán gyülekeztek a szurkolók a fagyos januári estén az FTC idei első BL-csoportmérkőzésére. Igaz, akik vették a fáradtságot, hogy eljöjjenek a népligeti csarnokba, azok nagyon lelkesek és hangosak voltak, már a bemelegítés idején is. Miközben a lányok gyakoroltak, Németh András edző arról bezsélt, hogy pokoli két hónap áll csapata előtt. "Mind januárban, mind februárban hét mérkőzést kell játszanunk mondta. A bajnoki talákozóink szinte kivétel nélkül rangadók lesznek, vagyis a legjobbak közé tartozó együttesekkel csatázunk, ráadásként pedig a Bajnokok Ligájában a norvég Larvik és a lengyel Lublin ellen is készülünk. A jövő héten Norvégiába utazunk, majd a lengyel bajnokot fogadjuk."



A Fradi válogatott átlövôje, Tóth Tímea két gólt szerzett a Bajnokok Ligája-nyitányon (Fotó: Czagány Balázs)
A küzdelmes, de mérsékelt színvonalú és igen feszült hangulatú találkozón Sugár és Mraviková nyújtott átlagon felüli teljesítményt. A végjátékban hármas emberhátrányban is gólt lőtt Kirsner, és csapata tartotta biztos előnyét. Az FTC jövő vasárnap a norvég Larvik vendége lesz.
– Mitől változott meg gyökeresen az FTC játéka a második félidő közepén? – kérdeztük Németh András edzőt.
– Pádár Margit több akciót sikerrel készített elő, illetve fejezett be, és ettől kezdve már nemcsak leindításokból, hanem a felállt védőfallal szemben is eredményesek voltunk – válaszolta a mester.
– Kivel volt leginkább elégedett?
– A két szélsőnkkel, Mravikovával és Kirsnerrel, valamint a már említett Pádárral, és természetesen a remek napot kifogó Sugárral.
– Szerzett-e bármilyen meglepetést a spanyol bajnok?
– Körülbelül azt nyújtotta az Elda, amire számítottunk. Box azonban még annál is jobb játékos, mint a videofelvételek mutatják.
A meccs során többször is reklamáló spanyol edzőtől a bírók tevékenységéről érdeklődtünk.
– Mindkét csapat kárára tévedtek a játékvezetők – mondta Angel Sandoval –, de a második félidőben a sorsdöntő pillanatokban elfeledkeztek a pártatlanságról. A tizediktől az ötvenedik percig a mi kárunkra tévedtek, aztán igyekeztek kompenzálni, de csapatom főleg kihagyott helyzetei miatt veszített.
A vendégeknek nincsenek elérhetetlen céljaik
Az Elda edzôje, Angel Sandoval, a D-csoport esélyeit latolgatta és saját együttesérôl is beszélt.
„Nagyon erôs ellenfelekkel hozott össze bennünket a sors – mondta. – Csoportunkban a két továbbjutóhelyre a Larvik és az FTC az esélyes, míg nekünk a Lublinnal a harmadik helyért, vagyis KEK-negyeddöntôbe jutásért kell csatáznunk. Több külföldi válogatott játékossal állunk fel, de például a román Soit csak kerettag, ritkán jut szóhoz az utóbbi idôben országa legjobbjai között. A spanyol bajnokságban a harmadik helyen állunk, és tisztában vagyunk a lehetôségeinkkel, valamint a realitásokkal, ezért nem tûzünk magunk elé elérhetetlen célokat.”
Az Elda edzôje, Angel Sandoval, a D-csoport esélyeit latolgatta és saját együttesérôl is beszélt.
„Nagyon erôs ellenfelekkel hozott össze bennünket a sors – mondta. – Csoportunkban a két továbbjutóhelyre a Larvik és az FTC az esélyes, míg nekünk a Lublinnal a harmadik helyért, vagyis KEK-negyeddöntôbe jutásért kell csatáznunk. Több külföldi válogatott játékossal állunk fel, de például a román Soit csak kerettag, ritkán jut szóhoz az utóbbi idôben országa legjobbjai között. A spanyol bajnokságban a harmadik helyen állunk, és tisztában vagyunk a lehetôségeinkkel, valamint a realitásokkal, ezért nem tûzünk magunk elé elérhetetlen célokat.”
Sugár Tímea: – Felülemelkedtünk önmagunkon. Sokat hibáztunk ugyan, de remekül küzdöttünk, és a végén az eszünk is a helyén volt.
Kirsner Erika: – Nagyon jó csapatot győztünk le a közönség támogatásával. Szurkolóink ismét bizonyították, hogy át tudnak lendíteni bennünket egy-egy holtponton.
Kocsik Viktória: – Két hetest sajnos kihagytam, de a csapat kitett magáért. Az első csoportmérkőzésünk nagyon fontos volt, hiszen a sikeres bemutatkozás megalapozhatja a további játékunkat.
Tóth Tímea: – Két szélsőnk remekelt, rendre lefutotta a spanyolokat. A közönségünk volt a nyolcadik játékosunk.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik








