Üzenetek a döntő után

TAHIN PÉTERTAHIN PÉTER
2004.01.04. 21:01
Címkék
Turtóczki Ágnes nyáron szerződött a francia Cercle Dijon Bourgogne együtteséhez. Az FTC-ben nevelkedett 23 éves jobbszélső Magyarországon megfordult a Vác, a Vasas, a Cornexi és a Dunaferr csapatában is, míg a 1999-es kínai junior-világbajnokságon negyedik helyet szerzett női válogatottnak egyik alapembere volt.
A rövid téli szünetet itthon töltő légióst már ismét Dijonban értük el. – Nem tartott sokáig a pihenő. – December tizedikén tudtam hazamenni, de karácsony első napján már indult is vissza a repülőgépem Párizsba, ahonnan még másfél óra vonattal Dijon. Ez az út hatalmas élmény, hiszen ez az expressz több mint háromszáz kilométeres sebességgel száguld.– Hogy szerepelnek a bajnokságban?– Jelenleg negyedikek vagyunk, ami a célkitűzés szerinti eredmény, hiszen a vezetőség az első öt hely elérését szeretné. Két csapat, a Metz és a Besancon kiemelkedik, utánuk sűrű a mezőny. Szerintem én sem okozok csalódást, meccsenként az öt-hat gólomat megdobom, és az edző is elégedett velem. Januárban a szerb Napredak Krusevac ellen játszunk az EHF-kupában, ráadásul mindkétszer hazai pályán, így joggal bízhatunk a továbbjutásban.– Hány ország játékosaiból áll össze a Dijon?– A franciákon és rajtam kívül van norvég, angolai, román és horvát játékosunk is. Én a horvát lánnyal vagyok nagyon jó viszonyban. – Nézte a magyar válogatott világbajnoki mérkőzéseit?– Sajnos csak az utolsó három találkozót láttam, mert odakint a mieink meccseit nem közvetítették.– Mint Franciaországban játszó magyar, miképp látja a vb-döntőt?– Elszúrtuk, de ez benne van a sportban. Én azonban itt, Dijonban azt tapasztalom, hogy azért a franciák nem ennyire szívósak, inkább mi csillantottuk fel előttük a reményt. A hosszabbítás végén szinte minden csapattársamtól kaptam SMS-t, képzelheti, milyeneket…– Hogyan telnek a napjai az edzéseken kívül?– Szorgalmasan tanulok franciául, mert az angoltudásomat itt nem tudom kamatoztatni. Szabadidőmben szívesen olvasok és tanulok, hiszen a Testnevelési Egyetem sportmenedzser szakán vagyok harmadéves, és a vizsgákon meg kell felelni.
Legfrissebb hírek

Hosszabbítások, fordítások, búcsúzó világsztárok – összefoglaltuk a „tizenhatoddöntőt”

Foci vb 2026
22 perce

Tóth Rajmund: Nagyon csalódott lennék, ha nem jutnánk be a csoportkörbe

Labdarúgó NB I
24 perce

Bombameglepetés, 5 hosszabbítás, fordítások, búcsúzó világsztárok – ilyen volt a vb-történet első „tizenhatoddöntője”

Foci vb 2026
35 perce

Gyász: elhunyt a többszörös abszolút bajnok ralinavigátor

Egyéb autó-motor
42 perce

„A változó fogyasztói szokások közepette a sport az egyik leghatékonyabb tartalomtípus”

Egyéb egyéni
47 perce

Rekordnézettséget hozott az Argentína–Zöld-foki-szigetek vb-meccs

Foci vb 2026
49 perce

NS-infó: elköszönt Zalaegerszegen a Svájcba tartó nigériai bekk

Labdarúgó NB I
1 órája

Zöld-foki-csoda, curacaói pontszerzés – kis csapatok nagy pillanatai a vb-n

Képes Sport
1 órája
Ezek is érdekelhetik