Nyert a Fradi a dánok ellen

KRASZ EMILKRASZ EMIL
Vágólapra másolva!
2004.03.15. 22:44
Címkék
Kétgólos előnnyel utazhat a Ferencváros a dániai visszavágóra, ami ismerve és látva az ellenfél játékerejét, cseppet sem tűnik megnyugtatónak a továbbjutást illetően. Persze, ha Sugár Tímea ott folytatja legközelebb, mondjuk a visszavágón, ahol most abbahagyta, akkor...
A világ egyik legerősebb női klubcsapatát fogadta az FTC, amely a BL eddigi küzdelmeiben bravúrokat halmozva jutott el a negyeddöntőig. Németh András mester együttese hatalmas, fordulatos csatában nyert a dán Slagelse ellen, amely hazája bajnokságában – a Fradi edzője szerint ez a világ legerősebb női pontvadászata – százszázalékos teljesítménnyel áll a táblázat élén.
A vendégcsapatban sérülés miatt nem játszott a macedón Radulovics és a francia világbajnok Cano. Emiatt az elnyűhetetlen litván-osztrák Fridrikas (36 éves) a bal szélre került. A Fradi Tóth, Rábai, Pádár és Kocsik góljaival hősiesen tartotta magát a félidő közepéig rendre vezető dánokkal szemben, ráadásul Sugárban többször elakadtak a világsztárok – Camilla Andersen, a szerb Petrovics, a szlovén Freser vagy a horvát Mitrovic lövései. A magyar válogatott kapusa, aki a mezőny legjobbja volt, s döntő érdemeket szerzett a Fradi végső bravúrjában, büntetőt és ziccereket is hárított. Többnyire Uhraková és Kovács volt az úr Sugár kapuja előtt, de el kell ismerni, hogy a vendégek kitűnően támadtak a felállt védőfallal szemben.
Fridrikas behúzódott irányítani, s átlövésekre is vállalkozott – igaz, kevés sikerrel. Petrovics, Andersen és Frank viszont remekelt támadásban, Mitrovic pedig védekezésével hívta fel magára a figyelmet. A hihetetlen akarással küzdő Barna, Rábai és Kamper minden dicséretet megérdemelt, akárcsak Tóth és Kirsner, akinek a találatával újra a hazaiaknál volt az előny. Mraviková, Kamper és Uhraková összjátéka többször megzavarta a dánokat, akiknek a nagyobb rutinja egyre kevésbé érvényesült a fordulatos csatában.
Sugár továbbra is bravúrosan védett, és ezzel szinte sokkolta a vendégeket. Anja Andersen edző, a sportág korábbi (és mai) fenegyereke nem hazudtolta meg önmagát, gyakran vitatkozott, mutogatott (a végén a magasba lendült híres-hirhedt középső ujja) és cirkuszolt, miközben sztárcsapata kínos fiaskó előtt állt. A végjátékban is Sugár volt a főszereplő, és vezérletével az FTC bravúros diadalt aratott az évadban eddig veretlen Slagelse ellen. A vasárnapi visszavágón azonban nagyon meg kell izzadniuk a népligetieknek az elődöntőbe jutásért.
A találkozó után Anja Andersen gyorsan és szó nélkül elhagyta a csarnokot. A dán klub elnöke, Bjarne Stenbaek a BT című lapnak (amely szerint Anja Andersent a szurkolók megfenyegették) elmondta, hogy az edzőt ki kellett menteni a teremből, ahol hiányosak voltak a biztonsági intézkedések. Az elnök állításait cáfoljuk: semmilyen kirívó rendbontást nem tapasztaltunk a csarnokban, és a biztonsági erők munkáját sem érhette kifogás.


Mestermérleg
Szóról szóra
Legfrissebb hírek

IFFHS: Haaland nyolcadikként csatlakozott Zsengellér Gyuláékhoz

Foci vb 2026
11 perce

PL: Burnley–Liverpool

Angol labdarúgás
20 perce

Serie A: Giovanni Simeone vetett véget a Roma veretlenségének

Olasz labdarúgás
37 perce

Negyvenhat évesen távozott az angol bokszlegenda

Ökölvívás
1 órája

Atlétikai vb: Molnár Attila országos csúccsal elődöntős

Atlétika
2 órája

Amerikából jöttem: Super Bowl-visszavágó – visszavágás nélkül? Jön a Chiefs–Eagles! 

Amerikai sportok
2 órája

Női kézilabda: összeesett Korsós Dorina csapattársa, a Rapid a román protokollt bírálja

Kézilabda
2 órája

Csank János a portugálokról: „Egyáltalán nem tetszettek, elég nagyképűek voltak...”

Magyar válogatott
3 órája
Ezek is érdekelhetik