Ez az út vezet az athéni olimpiai sikerhez

2004.04.03. 21:53
Címkék
A finálé után Hajdu János, a szövetség szakmai igazgatója a Nemzeti Sportnak elmondta, hogy szerinte milyen különbségek voltak a Győr és a Dunaújváros között."Róth Kálmán kollégám az első félidőben csak kereste csapatát, gyakran cserélt, mégsem tudta összerázni együttesét – vélekedett a szakember. – Ugyanakkor Kiss Szilárd csapata egységes és ütőképes volt, szinte az első perctől kezdve. A győri fiatalokban sok van, biztosan nagy sikerek várnak még rájuk, ugyanakkor ahhoz nem volt elegendő erő bennük, hogy a Dunaferr védekezését áttörjék. Az újvárosiak főleg középen védekeztek roppant erőszakosan és hatékonyan, míg a széleken sebezhetőbbnek tűntek. A hazaiaknak túl sok volt a két nap alatt megvívott két drámai csata. A Dunaferr ismét bizonyította, hogy a világ egyik legjobb klubcsapata, és olyan játékot mutatott, amellyel esélye lehet a Bajnokok Ligájában is. A hasonló összecsapások is kellenek a sikeres olimpiai előkészületekhez, illetve felkészüléshez."
Legfrissebb hírek

Asztalitenisz vb: férficsapatunk közel volt a bravúrhoz, de 3:2-re kikapott Brazíliától

Egyéb egyéni
4 órája

Az 50 éves John Higgins is elődöntős a sznúker-vb-n

Egyéb egyéni
4 órája

Csütörtöki sportműsor: Veszprém HC–Füchse Berlin a férfi kézi BL-ben

Minden más foci
4 órája

Fényévnyire került a Szeged Kölntől; Európa legjobbjai közé emelkedhet Kovács Bendegúz

E-újság
4 órája

Mikel Arteta: Elfogadhatatlan, hogy visszavonták a második tizenegyesünket

Bajnokok Ligája
4 órája

Újratervezés? – N. Pál József publicisztikája

Úszás
5 órája

Minden idők – Deák Zsigmond jegyzete

Bajnokok Ligája
5 órája

Döntetlen az Atlético Madrid és az Arsenal BL-elődöntőjének első felvonásán

Bajnokok Ligája
5 órája
Ezek is érdekelhetik