Magyar Kupa: Ez az Újváros napja volt

2004.04.04. 21:23
Címkék
"Ideális körülmények között tudtunk felkészülni  hangoztatta a finálét értékelve Kiss Szilárd (képünkön balra) , és ez meg is látszott győri játékunkon.
Védekezésünk minősége a legutóbbi néhány találkozón hagyott némi kívánnivalót maga után, most azonban ismét remeknek bizonyult. Támadásban nagyon pontosan, tudatosan játszottunk, a lányok fegyelmezetten betartották a taktikai utasításokat. Szokásomhoz hűen ezúttal sem akarom egyenként minősíteni játékosaimat." Közvetlenül a lefújás után a Nemzeti Sportnak a mester elmondta, hogy valamennyi tanítványával elégedett volt, ugyanakkor főszereplőnek nevezte Radulovicsot, Pálingert, Ferlinget, Kulcsárt és Kindlt, akik mellé persze oda kell sorolni Nagyot. "A védekezéséért pedig minden egyes játékosom külön is dicséretet érdemelt" – fűzte hozzá az újvárosi mester.
"Az volt a célunk, hogy agresszív védekezést alkalmazunk, de ez nem sikerült – értékelte a finálét Róth Kálmán, a győriek edzője. – A lazaságot ellenfelünk ki is használta. A támadójátékunkban kevés volt az elképzelés, ugyanakkor sok technikai hibát követtünk el, amit az egyénieskedés és a tanácstalanság okozott. Kapusaink is halványabbak voltak a szokottnál. Igyekeztem gyakori cserékkel, a szerepkörök váltogatásával felrázni a lányokat, de egyik sem hozta meg a remélt eredményt. Ez a nap nem a miénk, hanem az Újvárosé volt, nekünk szinte semmi sem jött össze. A remek erőkből álló, védekezésben, támadásban egyaránt többet nyújtó, jobb feltételek között dolgozó Újvárossal szemben maradtunk alul, és győzelméről – a különbségtől eltekintve – el kell ismernünk, megérdemelt volt."
Legfrissebb hírek

Asztalitenisz vb: férficsapatunk közel volt a bravúrhoz, de 3:2-re kikapott Brazíliától

Egyéb egyéni
4 órája

Az 50 éves John Higgins is elődöntős a sznúker-vb-n

Egyéb egyéni
4 órája

Csütörtöki sportműsor: Veszprém HC–Füchse Berlin a férfi kézi BL-ben

Minden más foci
4 órája

Fényévnyire került a Szeged Kölntől; Európa legjobbjai közé emelkedhet Kovács Bendegúz

E-újság
4 órája

Mikel Arteta: Elfogadhatatlan, hogy visszavonták a második tizenegyesünket

Bajnokok Ligája
4 órája

Újratervezés? – N. Pál József publicisztikája

Úszás
5 órája

Minden idők – Deák Zsigmond jegyzete

Bajnokok Ligája
5 órája

Döntetlen az Atlético Madrid és az Arsenal BL-elődöntőjének első felvonásán

Bajnokok Ligája
5 órája
Ezek is érdekelhetik