Kupa: Hypóval és Ljubljanával?

SIMON JÓZSEFSIMON JÓZSEF
2004.04.22. 22:02
Címkék
A szövetség elnöksége tárgyalt az április 27-re összehívott sportági közgyűlés előkészítéséről, valamint a kongresszus elé terjesztendő alapszabály-módosításokról.
(fotó: Czagány Balázs)
(fotó: Czagány Balázs)
(fotó: Czagány Balázs)
(fotó: Czagány Balázs)
(fotó: Czagány Balázs)
(fotó: Czagány Balázs)
Emellett szó volt a 2004–05-ös bajnoki versenyrendszerről és a jövő augusztusban Nyíregyházán és Miskolcon (valamint több környező helységben) megrendezendő férfi junior-világbajnokságról. A korosztályos vb szervezőbizottságának elnöke Sinka László MKSZ-főtitkár lett, ügyvezető elnöke pedig Tompa Andor, a nyíregyházi sportcsarnok igazgatója.
"A női bajnokságban az lesz a legfontosabb változás, hogy – miután az osztrák szövetség, a Hypo vezérkara és az MKSZ közösen értékelte a legutóbbi NB I-es alapszakasz tapasztalatait – a következő idényben csak magyar együttesek vesznek részt a küzdelmekben – mondta Sinka László. – Annak ellenére is így döntöttünk, hogy a Hypóval – eltekintve egy-egy mérkőzésen kívüli sportszerűtlen eseménytől – összességében igen hasznos és eredményes volt az együttműködés, valamint a magyar közönséget vonzotta a nyolcszoros BEK-győztes vendégjátéka. A szerződésünk azonban lejárt, és a magyar klubok érdeke pedig az, hogy a feljutóhelyen hazai együttes kerüljön az NB I-be. A Hypo megértette és elfogadta érveinket, ugyanakkor továbbra is szeretné ápolni jó kapcsolatait a magyar élcsapatokkal, amelyekkel alkalmi tornák, tesztmérkőzések keretében találkozna."

Az NSO ajánlja:

Bajnoki rájátszás
Rájátszás, az 5-8. helyért
Rájátszás, a 9&
Az alapszakasz eredményei

Bajnoki adatbank

Kézilabda-fórumaink

Szavazás

Ki nyeri a férfi NB I-et?

Németh András, az FTC edzője, a liga vezetőségének tagja lapunknak elmondta, hogy a női klubok képviselői 10:1-es arányban arra szavaztak, hogy a Hypo ne induljon a következő évadban az NB I-ben.
"Ezután nem lepett meg az elnökség döntése, hiszen a vezérkar meg szokta hallgatni a liga véleményét – mondta Németh András. – A klubok elzárkózásának egyik oka, hogy az idén vállalják a feljutásra esélyes második ligás csapatok az első osztályú szereplést, a másik, hogy a csapatok egy része nem egészen azt kapta a Hypo vendégjátékától, amire számított. A jövővel kapcsolatban elhangzottak javaslatok. Azt remek ötletnek tartom, hogy élcsapataink továbbra is – mondjuk kuparendszerben – találkozzanak a Hypóval, sőt akár bővíteném is a kört, és én Közép-Európából más együtteseket, például a Krim Ljubljanát is szívesen bevonnám. Azt hiszem, a jövő és a fejlődés útja mindenképpen ez a nemzetközi nyitás lehet."
Az MKSZ-elnökség a következő ülését május 25-én Szolnokon tartja. ---- G ---- A
Legfrissebb hírek

Leinweber Olivér az olasz vízilabda-élvonalon belül váltott klubot

Vízilabda
11 perce

Minden streames rekordot átírt a vb a YouTube-on

Foci vb 2026
26 perce

Elkezdődött az Elefántcsontpart–Norvégia mérkőzés

Foci vb 2026
26 perce

Vb 2026: Elefántcsontpart–Norvégia

Foci vb 2026
32 perce

Viking harcostól amerikai gyorsételekig – szurkolói öltözékek Dallasban

Foci vb 2026
33 perce

A McLaren különleges fényezéssel készül a Brit Nagydíjra – képek

F1
45 perce

Gyász: ötvennyolc évesen elhunyt a sportági történelmet író orosz műkorcsolyázó

Egyéb egyéni
48 perce

Együtt eveznek Dallasban a norvég és az elefántcsontparti drukkerek

Foci vb 2026
57 perce
Ezek is érdekelhetik