Farkas Ágnes harminc napja

2004.07.08. 21:25
Címkék
"Az olimpiai felkészülés előtt megállapodtam a velem maximálisan korrekt Mocsai Lajos kapitánnyal, hogy a lehető legtöbb gyakorláson részt veszek, de július ötödikére vissza kellett térnem klubom, a két hétig edzőtáborozó Aalborg hívására – mondta a napokban már Dániában alapozó Farkas Ágnes. – Az eddigi válogatott edzésekre mondhatni magánemberként, a saját költségemen utaztam haza, és az athéni felkészülésre Aalborgból kiadandó harminc napból egyet sem vettem igénybe. Magyarán, ha a szövetség kikérne klubomtól, akkor a jövő héttől ketyegne, és éppen az olimpia rajtjáig tartana a harminc nap. Így semmilyen kérdés sem vetődne fel, és az én vágyam is teljesülne, tovább edzhetnék a magyar keretben."
Sinka László MKSZ-főtitkár: "Hetek óta élénk levelezésben állunk az Aalborggal, és csütörtökön személyesen is beszéltem a klub elnökével, hogy Farkas itthon töltött napjait miként, hova számoljuk. Ugyanis most új helyzet állt elő, mert a játékos azt mondja, eddig a szabadságából áldozva edzőtáborozott a magyar kerettel. Remélem, hogy a sportbaráti tárgyalások és levélváltások eredményeként Farkast elengedik a dánok, és nem kell más hangvételű egyeztetésbe bocsátkoznunk."
A lényeg: ha pénteken sikerül kikérnie az MKSZ-nek Farkast, akkor az átlövő hétfőn visszatérhet Mocsai Lajos keretébe.
Legfrissebb hírek

Trófeával koronázhatja meg tavaszát a Kassa

Minden más foci
3 perce

Vívás: csak Rabb Krisztián főtáblás a férfi kardozók incshoni Grand Prix-viadalán

Egyéb egyéni
5 perce

A Braga edzője a sérülések miatt aggódik, Emery a VAR-t hibáztatja az El-elődöntő után

Európa-liga
10 perce

Gyász: elhunyt az olimpiai bajnok birkózó

Birkózás
16 perce

NHL: a Wild és a Ducks is továbbjutott

Amerikai sportok
18 perce

A történelmi gólt szerző Ismaila Sarr: A rekorddöntés szép dolog, de ez csak bónusz

Európa-konferencialiga
49 perce

NBA: hetedik mérkőzésre kényszerül a Boston Celtics; Edwards nélkül is továbbment a Timberwolves

Amerikai sportok
1 órája

Kiss Bence: A Zalaegerszeg megérdemelné a bronzérmet

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik