Óévbúcsúztató gála

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2004.09.15. 21:43
Címkék
Ilyen buli még nem volt Magyarországon, ám a szervezők tervei szerint még nagyon sokszor lesz.
December 30-án az Újszegedi Sportcsarnok ad majd otthont az 1. kézilabdagálának, amelyen rengeteg egykori és jelenlegi klasszissal találkozhatnak a nézők. A program fő eseménye az Ászok-Királyok fantázianevű mérkőzés, amelyen a mai sztárok lépnek pályára - vegyes csapatokban. Mindkét együttesben hét-hét nő és férfi szerepel, s hogy kik, azt a közönség döntheti el a rendezvény hivatalos internetes honlapján (www.kezilabdagala.hu) szerda óta folyó szavazáson. Voksolni a decemberi női Eb végéig lehet, ezután a két csapatkapitány (egy hölgy és egy úr) a Sport1 televízió adásában választ majd, a klasszikus grundszabályok szerint.Persze a betétprogramok is jó szórakozást ígérnek, hiszen pályára lép a női és a férfi nosztalgiaválogatott az elmúlt évek legnagyobb csillagaival, lesznek utánpótlás-találkozók, s megmérkőzik egymással a két ősi rivális, a Pick-Szeged és a Fotex KCV szurkolótábora. Most még a szavazásé a főszerep, szilveszter előtt egy nappal pedig kezdődhet a gála.
Legfrissebb hírek

Egyelőre nincs döntés, hosszabbításba torkollik a meccs Dallasban

Foci vb 2026
1 perce

Románia: Major Sámuel nem marad Marosvásárhelyen

Légiósok
6 perce

Halász Bence idei legjobb eredményével lett harmadik Nancyban

Atlétika
9 perce

Előrehozhatják az Anglia–Mexikó meccset az időjárási előrejelzések miatt

Foci vb 2026
10 perce

Djokovics és Sinner hozta a kötelezőt, Medvegyev viszont kiesett

Tenisz
36 perce

Öngóllal egyenlített Ausztrália a második félidőben

Foci vb 2026
40 perce

Elkezdődött a második félidő az ausztrálok és az egyiptomiak meccsén

Foci vb 2026
55 perce

Magyar arany és ezüst a szervátültetettek Európa-bajnokságán

Egyéb egyéni
57 perce
Ezek is érdekelhetik