Magyar parádé északon

2004.09.21. 20:36
Címkék
Farkas Ágnes hétről jutott a nyolcra, de azért távolabbról is betalált, a BL-győztes Slagelse kapujába, így főszerepet vállalt az idény első vaskos meglepetéséből.
Farkas megszórta a Slagelsét
Farkas megszórta a Slagelsét
Farkas megszórta a Slagelsét
Farkas megszórta a Slagelsét
Farkas megszórta a Slagelsét
Farkas megszórta a Slagelsét
Pedig Anja Andersennek már a 2004-2005-ös bajnokság nyitánya előtt sikerült újra sokkolnia hazája közvéleményét. A különcségeiről is elhíresült slagelsei edző hivatalosan is felvetette csapatával a Dream Team nevet. Meglehetősen rossz időpontban. Egyrészt az amerikai férfi kosárlabda-válogatottal kapcsolatban használt név az olimpián vesztette el végleg értékét, másrészt, mert Camilla Andersen és néhány más meghatározó játékos kiválása óta Slagelsében az Álomcsapat, helyett inkább csak álom a csapat. Ezt bizonyítja az Aalborgban elszenvedett méretes, 13 gólos zakó is. A BL-címvédő világklasszis norvég kapusának, Legangernek már rángott a szája az idegességtől, amikor Farkas Ágnes a hetespárbajban nyolcból nyolcadszor járt túl az eszén. "Összeállt a védekezésünk, Louise Pedersen személyében pedig megtaláltuk azt a szélsőt, aki a múlt évi bajnokságban hiányzott a csapatnak. Remélem, minden idők legerősebb, legkiegyensúlyozottabb dán bajnokságában is sikerül megszereznünk a rájátszást jelentő négy hely egyikét" - mondta a magyar válogatott csapatkapitánya.
Farkas mellett jó napot zárt a többi, Dániában pályára lépő magyar is. Különösen Siti Eszter brillírozott, aki csapata legjobbja volt Aarhusban, olyan társak között, mint Camilla Andersen vagy Mette Vestergaard. Nem csoda, hogy nyert az FC Köbenhavn, igaz, emiatt Tóth Mária bosszankodott, aki ezúttal vesztes csapatban szerepelt. Az első körben is remeklő Benyáts Bea (bár csapata vereséget szenvedett a Nagy Krisztinát sérülés miatt nélkülöző Gudmétól) ezúttal is jól játszott.

Dán női bajnokság, 2. forduló
SK Aarhus (Tóth M. 2)-FC Köbenhavn (Siti E. 5) 22-24, Ikast-TMS Ringsted 31-23, Horsens-Viborg 26-26, Aalborg DH (Farkas Á. 9)-Slagelse Dream Team 36-23, Randers (Hoffmann O.)-Kolding IF 25-25, GOG Gudme-Esbjerg (Benyáts 6) 37-30. Az élcsoport: 1. FCK 4 pont, 2. Randers 3, 3. Viborg 3, 4. Aalborg 2
Legfrissebb hírek

Technikai doppingszerek – Csinta Samu publicisztkája

Atlétika
2 órája

Szombati sportműsor: újabb lépést tehet az ETO FC a bajnoki cím felé; ETO KC–FTC női kézilabda MK-elődöntő

Minden más foci
2 órája

Asztalitenisz-vb: női válogatottunk drámai meccsen búcsúzott

Egyéb egyéni
2 órája

Több mint egy hónap után folytatódik az F1; Gruber ismét bevenné az Újpest kapuját

E-újság
2 órája

Rekordhosszúságú, őrjítő frém a sznúker-vb-n, Allen ledolgozta a hátrányát

Egyéb egyéni
3 órája

Férfi kosár Euroliga: másodszor is legyőzte a Hapoelt a Real Madrid

Kosárlabda
3 órája

Újabb pontokat gyűjtött, egyre közelebb a bennmaradáshoz a Leeds

Angol labdarúgás
3 órája

A helyzeteivel jobban gazdálkodó Mallorca fontos pontokat zsebelt be Gironában

Spanyol labdarúgás
3 órája
Ezek is érdekelhetik