Már Peking a cél

2004.09.30. 21:42
Címkék
A szövetség elnöksége csütörtökön meghallgatta és elfogadta az athéni két szövetségi kapitány - Mocsai Lajos és Skaliczki László - olimpiai beszámolóját.
Kiss István elnök elmondta, hogy a vezérkar és Mocsai mester kritikusan, illetve önkritikusan értékelte az ötödik helyen záró, s ezzel a várakozástól elmaradó női válogatott szereplését és eredményét. A férficsapat negyedik helyezését várakozáson felülinek nevezte az elnökség, amely megállapította: mindkét együttes szerepléséből tanulnia és profitálnia kell magyar kézilabdának.

"A két válogatott a világ élmezőnyében maradt - mondta Kiss István. - Mocsai Lajosnak megköszöntük az eddigi munkáját és a remek eredményeit, a szakértelmére a továbbiakban is számítunk. A zárszó pedig az volt, hogy mától elindulunk Peking felé." Az elnökség október közepén rendkívüli ülést tart az utánpótlás helyzetéről.

Szavazás

Elégedett férfi kéziseink olimpiai 4. helyével?

Írja be az itt látható számot!


Szavazás

Elégedett női kéziseink olimpiai 5. helyével?

Írja be az itt látható számot!
Legfrissebb hírek

Technikai doppingszerek – Csinta Samu publicisztkája

Atlétika
5 órája

Szombati sportműsor: újabb lépést tehet az ETO FC a bajnoki cím felé; ETO KC–FTC női kézilabda MK-elődöntő

Minden más foci
5 órája

Asztalitenisz-vb: női válogatottunk drámai meccsen búcsúzott

Egyéb egyéni
5 órája

Több mint egy hónap után folytatódik az F1; Gruber ismét bevenné az Újpest kapuját

E-újság
5 órája

Rekordhosszúságú, őrjítő frém a sznúker-vb-n, Allen ledolgozta a hátrányát

Egyéb egyéni
6 órája

Férfi kosár Euroliga: másodszor is legyőzte a Hapoelt a Real Madrid

Kosárlabda
6 órája

Újabb pontokat gyűjtött, egyre közelebb a bennmaradáshoz a Leeds

Angol labdarúgás
6 órája

A helyzeteivel jobban gazdálkodó Mallorca fontos pontokat zsebelt be Gironában

Spanyol labdarúgás
6 órája
Ezek is érdekelhetik