Újra Aranyliga

2004.10.01. 21:56
Címkék
Két évvel ezelőtt sikert aratott a kezdeményezés, amelynek az idén lesz folytatása.
A női Európa-bajnokság idején az érdekelt országok bajnokságaiban szereplő több csapat is szeretné hasznosan, tesztmérkőzésekkel kitölteni a holt idényt. A kevés válogatottat adó magyar, szerb, horvát, román és szlovák kluboknak küldte el az Interliga Aranyliga versenykiírását Darnai József. A sportmenedzser elmondta, hogy nyolc együttes vetélkedik majd egymással. A küzdelmek november 26-án kezdődnek, s egy-egy hétvégén két helyszínen négy-négy gárda csap össze. Az ötödik hétvégén pedig a rájátszásra (playoff) kerül sor. Minden bizonnyal a mezőny tagja lesz a legutóbbi győztes horvát Podravka Koprivnica is, míg a honi együttesek közül a DVSC, a Vasas, a Hódmezővásárhely és a Kiskunhalas közül várhatóan legalább kettő indul a küzdelemsorozatban.
Legfrissebb hírek

Technikai doppingszerek – Csinta Samu publicisztkája

Atlétika
5 órája

Szombati sportműsor: újabb lépést tehet az ETO FC a bajnoki cím felé; ETO KC–FTC női kézilabda MK-elődöntő

Minden más foci
5 órája

Asztalitenisz-vb: női válogatottunk drámai meccsen búcsúzott

Egyéb egyéni
5 órája

Több mint egy hónap után folytatódik az F1; Gruber ismét bevenné az Újpest kapuját

E-újság
5 órája

Rekordhosszúságú, őrjítő frém a sznúker-vb-n, Allen ledolgozta a hátrányát

Egyéb egyéni
6 órája

Férfi kosár Euroliga: másodszor is legyőzte a Hapoelt a Real Madrid

Kosárlabda
6 órája

Újabb pontokat gyűjtött, egyre közelebb a bennmaradáshoz a Leeds

Angol labdarúgás
6 órája

A helyzeteivel jobban gazdálkodó Mallorca fontos pontokat zsebelt be Gironában

Spanyol labdarúgás
6 órája
Ezek is érdekelhetik