Főszerepben: Bradeanu

2004.10.03. 22:19
Címkék
A találkozó előtt Róth Kálmán vezetőedző amiatt kesergett, hogy a derekát fájlaló Kovacicová mellett Vértenre sem számíthat, mert a pénteki edzésen megsérült a bokája. Az FTC-ben főleg a sérüléséből felépülő Csenkitől és Rábaitól, valamint a válogatott Tóth Tímeától várt javuló teljesítményt a másik szakvezető, Németh András.
A rangadó alkalmából szponzori szerződést kötött a győri női kézilabda-szakosztály és az E-on Észak-Dunántúli Áramszolgáltató Vállalat. A támogatásról, amely két évre szól, csak annyit árult el Vanyus Attila klubelnök és a kezdő dobást végző Patai László, a cég igazgatótanácsának elnöke, hogy jelentős összegű. Az új szponzor támogatását olyan rajttal (5-0) - majd végül győzelemmel - hálálta meg az ETO, amilyenről álmodtak a sportág győri hívei. A Fradi pontatlan támadásai után gyors lerohanásokból volt eredményes a hazai együttes, amelyben Sirina mellett Bódi, Djokics és Bradeanu tett a legtöbbet a biztos vezetésért. Petróczi két büntetőt hárított, Németh András pedig 11-6 után cserékkel igyekezett felrázni fokozatosan belelendülő együttesét. Mraviková, Pádár és Kirsner góljaira nem érkezett válasz, Miklosová is gyakrabban találkozott a labdával, és Tóth lövőkedve is megjött (11-10). A kissé passzív Gogirla helyére Mörtel állt, majd Bódi vezérletével újra nőtt a hazaiak előnye (15-11).
A szünetben a válogatott Pálinger Katalin, a Dunaferr kapusa beszélt az addig látottakról. "Mindkét csapat igyekszik gyors lerohanásokból gólt lőni - mondta, - így a felállt védőfal ellen akadozik a játékuk." A világhírű hálóőr hozzáfűzte, az újvárosi játékosok négy nap pihenőt kaptak, és ő ezt kihasználva hazalátogatott a szüleihez Győrbe.

A folytatásban az FTC eleinte lendületesebben kézilabdázott (18-17), de fellángolását követően Bradeanu és társai öt gólt lőttek, és egyet sem kaptak. Görbicz cunderes (csavart) pattintott góljával őrizte tetemes előnyét a Graboplast, amely szellemesebben, bátrabban kézilabdázott. Az FTC a ziccereit sem tudta mindig belőni, és Sirinának a kapufa is többször segített (27-20).
A jó iramú, küzdelmes csata hajrájában Uhraková, Tóth és Mraviková még fantasztikusan küzdve mindent megpróbált (30-28), de Görbiczék akkorát már nem hibáztak, hogy kiengedjék a kezükből a győzelmet.

Miért volt hullámzó csapata teljesítménye?

Róth Kálmán:
- Egyelőre messze van csapatom a csúcsformájától. Ugyanakkor az FTC remek együttes, erős a tartása. Hétgólos előnyünknél néhány játékosom fegyelmezetlensége majdnem megbosszulta magát, de Mehlmann beállása szerencsére új színt hozott a játékunkba.

Mi volt az oka, hogy csak felzárkózni tudott az FTC?
Németh András: - Az átlövőink gyengén, kevés gólt lőve játszottak. Emiatt a Győr többször leindított bennünket. Együttesem keveset valósított meg a megbeszélt taktikánkból.

Olvasson a többi mérkőzésről is ITT!



Szavazás

Ki nyeri meg a női kézilabda-bajnokságot?

Legfrissebb hírek

Technikai doppingszerek – Csinta Samu publicisztkája

Atlétika
6 órája

Szombati sportműsor: újabb lépést tehet az ETO FC a bajnoki cím felé; ETO KC–FTC női kézilabda MK-elődöntő

Minden más foci
6 órája

Asztalitenisz-vb: női válogatottunk drámai meccsen búcsúzott

Egyéb egyéni
7 órája

Több mint egy hónap után folytatódik az F1; Gruber ismét bevenné az Újpest kapuját

E-újság
7 órája

Rekordhosszúságú, őrjítő frém a sznúker-vb-n, Allen ledolgozta a hátrányát

Egyéb egyéni
7 órája

Férfi kosár Euroliga: másodszor is legyőzte a Hapoelt a Real Madrid

Kosárlabda
7 órája

Újabb pontokat gyűjtött, egyre közelebb a bennmaradáshoz a Leeds

Angol labdarúgás
7 órája

A helyzeteivel jobban gazdálkodó Mallorca fontos pontokat zsebelt be Gironában

Spanyol labdarúgás
7 órája
Ezek is érdekelhetik