Kézilabda: Őri Cecíliát megműtik

Vágólapra másolva!
2004.11.02. 22:39
Címkék
Az egygólos hódmezővásárhelyi vereség a lelkieken túl súlyos fizikai fájdalmat is okozott Őri Cecíliának. A Váci NKSE kitűnőségének ugyanis a bal térdében elszakadt az első keresztszalag, s ez neki egyet jelent az idény befejezésével. "Nem is tudom pontosan, mi történt - emlékezett a beállós. - Az egyenlítésért küzdöttünk, amikor egy ütközés után elestem, és azonnal éreztem, hogy nagy lehet a baj. A másik lábamat már korábban meg kellett műteni, ezzel a friss sérüléssel pedig jelenleg itthon vagyok, pihentetem a kissé megduzzadt térdem. Már kevésbé fáj, és a napokban utazom Székesfehérvárra, ahol kitisztítják, majd a hónap közepén megműtik. Onnantól számítva legalább fél év, mire harcképes leszek. De azért a szerdai, Dunaferr elleni hazai meccsünkre kimegyek!"
Legfrissebb hírek

Csaknem négyezren neveztek a tél legnagyobb futóeseményére

Atlétika
8 perce

Érezte, hogy valami nem stimmel, leállt a versenyzéssel

Csupasport
14 perce

Kiss Péter Pál: Hálás vagyok, hogy hatodszor is én nyertem

Egyéb egyéni
19 perce

Felkészülési meccsek: kikapott a norvég ezüstérmestől a Diósgyőr, ikszelt a Paks és a Szpari

Labdarúgó NB I
38 perce

A jövő lehetséges sztárjaival találkozott Budapesten a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság elnöke

Egyéb egyéni
44 perce

A Kecskemét elköszönt a korábbi NB I-es védőtől, aki a Szegedhez tart

Labdarúgó NB II
51 perce

Vajon erőt tudnak-e mutatni a balkáni válogatottak a férfi kézilabda Eb-n?

Kézilabda
52 perce

„Szia, Sportgála!” – a hős kisfiú is jelen volt az év legjobbjainak díjazásán

Egyéb egyéni
56 perce
Ezek is érdekelhetik