A Dunaferr a korábbi eredményei alapján kiemelt volt a férfi EHF-kupában, ezért csak a 16 közé jutásért folyó küzdelmekben kapcsolódott be a csatározásokba.


A szlovén együttesben főleg a három idegenlégióstól, a horvát Broztól, a bosnyák Dobaractól és a szerb Kojicstól várt sokat Igor Poklar edző. Kojics, a volt szerb válogatott jobbszélső játékára kíváncsi volt a veszprémi Eklemovics is, aki elmondta, a Koper egyik kulcsembere jó barátja, ezért eljött Újvárosba, hogy szurkoljon neki.
Egy kimaradó hazai helyzet után Broz lőtte a találkozó első gólját, ám ezt követően a Dunaferr-találatok sorozata következett. A fantasztikus napot kifogó Gúnyát és Császárt nem tudták megállítani a vendégek, és a robbanékony hazai gárdában Stochl kapus, valamint Zubai, Grebenár, Krivokapics és Vujin is tudása legjavát nyújtotta.
Tízgólos újvárosi vezetésnél Kojics megsérült, mert ütközött a feltűnően durván szabálytalankodó Stochl kapussal, akinek emiatt piros lapot mutattak fel a bírók. Kojics a rövid ápolás után visszatérhetett a pályára. Imre edző a rutinosabb csillagokat - Rosta, Kemény - pihentette a kispadon 18-7 után, ám a "csikók" is tartották a tetemes különbséget. Amikor kellett, viszszatért társai közé az elnyűhetetlen Rosta, aki támadásban és védekezésben egyaránt kulcsjátékosa a Dunaferrnek. Váltotta egymást támadásban és védekezésben Krivokapics és Kemény, miközben a tetemes különbség ellenére sem csüggedő Koper erejéből csak arra futotta, hogy ne nőjön túl gyorsan a különbség (32-19).

A dunaújvárosiak fiatal beállósa, Zubai Szabolcs is nagy kedvvel játszott a Koper elleni kupameccsen (Fotó: Danis Barna)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik







