Fergeteges Dunaferr-diadal

SIMON JÓZSEFSIMON JÓZSEF
2004.11.12. 22:25
Címkék
Újra az FTC-ben edz Farkas Andrea, a válogatott hajdani kapusa, aki a nyáron a Krim Ljubljanába szerződött. "Egy hete érkeztem haza, mert a szlovén bajnokság szünetel, a legjobbak már az Eb-re készülnek - mondta a legendás hálóőr. - Az FTC-ben, szívesen fogadtak, és én is örülök, hogy december közepéig itt gyakorolhatok. "Újdonsággal szolgált Kökény Bea, az FTC menedzsere is, aki elmondta, öt hétre átvette a klub serdülőinek szakmai irányítását Pádár Ildikótól, mert neki az edzőtáborozások sorát kezdő válogatottban a másodedzői teendőkkel kell foglalkoznia.
Az őszi fordulóban, vagyis a bajnoki alapszakasz első részében az FTC 36-30-ra kikapott Újvárosban, ezért a pénteki presztízsrangadón óriási vágy fűtötte a visszavágásra. A bajnok Dunaferr pontot sem veszített az előző 12 fordulóban, míg a Fradi Győrött és Hódmezővásárhelyen is kikapott.
Parádés gólokkal, gyors, ügyes támadásokkal kezdett a Dunaferr, a hazaiak pedig rettentő nehezen kerültek helyzetbe. Pálinger látszólag könnyedén hárította Tóth és társai próbálkozásait. Az FTC védelmét nyolc-tíz méterről is átlőtte Radulovics, Kindl és Ferling. Kapust cserélt az FTC 3-8-nál, de a szenzációsan védekező újvárosiakkal egyelőre sehogy sem bírt.
Csökkent a fergeteges támadó Dunaferr előnye, amikor Pastrovics gyakrabban találkozott a labdával, Csenki belőtte a büntetőket, valamint Tóth és Pádár is pontosabban célzott (15-17). A fokozatosan magára találó hazaiak Csenki góljával egyenlítettek, Pádár révén pedig fordítottak (19-18). Pastrovicsnak és Csenkinek köszönhetően tartotta előnyét az FTC, ám kapust cserélt a minden tekintetben visszaeső (26-24) Dunaferr, amely a cserékkel jól és szerencsésen frissített (28-34).

A végjátékban már csak erőlködött az FTC, amelyből Csenki, Pastrovics és Tóth különösen jó teljesítményt nyújtott. A bajnoknak szinte minden játékosa sokat tett a győzelemért, igazi csapatmunkával nyert a Dunaferr. Radulovics és Ferling azonban külön dicséretet is érdemelt.
Az összecsapás után Németh András edző elmondta, hogy az elején és a végén igen gyengén kézilabdázott együttese, amelyben szerinte Pádár és Csenki játéka emelkedett ki a második félidő elején, amikor az FTC védekezése is hatékony volt. A mester a szélsőitől várt volna többet. A bajnokcsapat edzője, Kiss Szilárd sajnálta, hogy a remek első félidő után tanítványai kiengedték a kezükből a vezetést, ám csapata erejének bizonyítékát látta abban, hogy a Dunaferr át tudta venni az FTC által diktált nagy iramot, és a hajrában sem fáradt el.

Honnan vett erőt a Dunaferr a hajrára?
Radulovics Bojana, a mezőny legjobbja: - Bravúros győzelmet arattunk, és újra bebizonyítottuk, hogy mi vagyunk a jobbak. Az FTC becsülettel küzdött, nem volt könnyű legyőzni. A végjátékban kiderült, hogy milyen remek az erőnlétünk.
Legfrissebb hírek

Russell akkor lehet világbajnok, ha nem agyal, hanem „csak vezet”

F1
15 perce

Újabb távozók Újpesten, Piscitelli sem folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB I
25 perce

Vas János: Az a fontos, hogy Szongoth Domán mindennap jobb akarjon lenni

Jégkorong
55 perce

Hanga Ádám: El tudom képzelni, hogy idehaza fejezem be a pályafutásomat

Kosárlabda
56 perce

Kézi: a 13-16. helyért folytatja a magyar csapat az U20-as női vb-n

Utánpótlássport
1 órája

Kiderül, mennyit ér a százszázalékos mexikói mérleg

Foci vb 2026
1 órája

Isten veled, Csonti! – emlékezés Szikszay Andrásra

Képes Sport
1 órája

Paksra érkezett, Kisvárdáról távozott egy kapus

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik