Az NSO ajánlja:
Női kézilabda Eb 2004
Eb-menetrend
Középdöntők, helyosztók
A magyar válogatott tervezett felkészülési menetrendje
Jegyárak
Cikkeink a felvezetéséről
Kézilabda-fórumaink
Kétszer is az erős Ukrajna ellen
Már javában edzőtáborozik Békéscsabán a hazánkban rendezendő 6. női Európa-bajnokságra készülő magyar válogatott.
Kiss Szilárd szövetségi kapitány együttese 21 nappal a rajt előtt eddig zárt kapuk mögött készült, de szerdán 10.30-tól délig nyílt edzést tartott a csabai csarnokban.
Békéscsaba egyik csoporthelyszíne a női kontinensviadalnak, amelynek a C-csoportjában december 9. és 12. között a dán, a német, a svéd és a román válogatottak itt csapnak össze. A magyar együttes csütörtökön 17.45 órakor a városi sportcsarnokban, november 19-én, pénteken 15 órakor a gyulai tornacsarnokban játszik tesztmérkőzést az athéni olimpia bronzérmes együttesével, Ukrajnával.
"Az eddig tizenkilenc tagú kerethez szerdán csatlakozott a Frankfurtból megérkező Szrnka, akire várhatóan a pénteki találkozón számítok - mondta Kiss Szilárd. - A hírek szerint az ukránok nem a teljes csapatukkal érkeznek, amit nem is egészen értek, de inkább a saját dolgunkkal foglalkozom. A két találkozón ki kell próbálnunk több védekezési és támadó taktikát, valamint szeretnék valamennyi játékosnak bizonyítási lehetőséget adni. Nagyon kell igyekeznünk, hiszen nem teszünk le célunkról, az Európa-bajnoki aranyérem megszerzéséről, ugyanakkor az sem tartanánk tragédiának, ha kicsivel szerényebb eredményt érnénk el. Akkor viszont sosem leszünk elsők, ha a verseny előtt csak az élcsoportba kerülést tekintjük feladatunknak."

Radulovics Bojana az Eb-n is a mieink vezéregyénisége lehet (Fotó: Mirkó István)
FANTASZTIKUS GÁLA
A női Eb-mérkőzéseknek otthont adó csarnokokban és a szegedi sportcsarnokban már árusítják a jól fogyó belépőket a december 30-i Kézilabda-gálára, amelyet a Pick-Szeged legendás oroszlánbarlangjában rendeznek meg. Az eseményről és a jegyelővételről bővebb információ található a www.szegedsport.hu és a www.kezilabdagala.hu oldalon. ---- M ---- A
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik








