Remekül debütált Kiss Szilárd

JÁVOR PÉTERJÁVOR PÉTER
2004.11.18. 22:17
Címkék
Az Európa-bajnokságra készülő magyar női válogatott hétfő óta, az olimpiai bronzérmes ukrán szerdától edzőtáborozik Békés megyében.
Az egyezség alapján két mérkőzésen is összemérik tudásukat a decemberi Eb előtt. Az elsőre - amelyen Kiss Szilárd debütált kapitányként - tegnap Békéscsabán került sor, amely telt házat vonzott.
Az ukránoknál a most benevezett 14 játékos közül heten tagjai voltak az olimpián bronzérmes gárdának. Leonid Ratner szövetségi kapitány a találkozó előtt elmondta, négy sérültjük van, s részben ezért, részben a leállások miatt fiatalított egy kicsit csapatán.
A magyarok egyik legrutinosabb játékosa, Bohus Bea a csata előtt elmondta, aligha lesz a magyar válogatott csúcsformában, de biztos benne, hogy minden lány megtesz mindent a győzelemért.
A vendégek góllal kezdték a játékot, igaz, Ferling, majd Pigniczki gyorsan válaszolt. Büntetőhöz jutottak az ukránok, de Ljapina lövését Pálinger lábbal remekül hárította. Mindkét oldalon sok volt az eladott labda, a rossz bejátszás. A 19. percben fordítottak a vendégek, s bár Siti gyorsan egyenlített, a negyedik ukrán büntető ismét góllal végződött. A 20. percben lőtte Radulovics, a világ legjobbja az első találatát. Az első játékrész finisében Sugár állt a kapuba, és Ljapina büntetőjét kirúgta a nézőtérre. Már négygólos volt a magyarok előnye, de az ukránok egy perc alatt háromszor is betaláltak. Jókor jött Kulcsár szemfüles gólja.
A szünet is eseménydús volt: Velkey Gábor, Békéscsaba alpolgármestere köszöntötte a 80-as, 90-es évek békéscsabai válogatottjait, akik kitettek volna egy csapatot.

A fordulás után ismét az ukránok ragadták magukhoz a kezdeményezést, fokozatosan feljöttek, de aztán Boklascsukot megbabonázta Sugár, így az ukránok ítélet-végrehajtója büntetőből a földhöz vágta a labdát, ami onnan a kapu fölé pattant. Ekkor meglehetősen hullámzó színvonalú volt a mérkőzés, és a magyarok egy-két gólos előnyüket elsősorban annak köszönhették, hogy Sugár remekül védett. Az utolsó negyedórára viszont úgy kanyarodtak a házigazdák, hogy állva hagyták az ukránokat, akik 11 percen át egyszer sem találtak be.
A finisben Nagy Ivett, a mezőny legjobbja egy megugrás után gyönyörű gólt dobott, de a norvég játékvezetők érvénytelenítették. Szokolt piros lappal büntették, mert életveszélyesen avatkozott játékba. Az utolsó percben kettős emberhátrányban játszott a hazai gárda, az ukránok már csak egyszer tudtak betalálni, így a magyarok visszavágtak az athéni olimpián elszenvedett vereségért.
Pénteken Gyulán rendezik meg a visszavágót.

Szavazás

A 3. helyért játszik női kéziválogatottunk a hazai Eb-n. Mi lesz?

---- S ---- &
Legfrissebb hírek

Dudin legyőzte a világbajnokot, 2:2 Indiával a sakkolimpián

Egyéb egyéni
6 perce

Borsány-Gyenes András a Magyar Sportújságírók Szövetségének új elnöke

Egyéb egyéni
21 perce

Vindics-Tóth Lili Anna új országos csúccsal nyerte a varsói maratonit

Atlétika
47 perce

Vívás: Zsögön Andor a legjobb európaiként ötödik a samsuni junior-vk-n

Utánpótlássport
1 órája

„Nem illik ilyet csinálni” – kárpátaljai visszhang az ukrán himnusz-ügyről

Magyar válogatott
1 órája

Újra magyar kispályás klubcsapat Európa trónján

Minden más foci
2 órája

Triatlon: Németh Dániel junior Európa-kupát nyert Bledben

Utánpótlássport
2 órája

Szoboszlai Dominik előrébb került, mégsem lett veszélyesebb a támadójáték – elemzés

Magyar válogatott
2 órája