Az NSO ajánlja:
Női kézilabda Eb 2004
Eb-menetrend
Középdöntők, helyosztók
A magyar válogatott tervezett felkészülési menetrendje
Jegyárak
Cikkeink a felvezetéséről
Kézilabda-fórumaink
Múlt héten Békés megyében kezdte meg a közvetlen felkészülést a magyar női válogatott a decemberi Európa-bajnokságra, s Kiss Szilárd tanítványai itt játszottak két tesztmeccset az olimpiai bronzérmes Ukrajna ellen.
Előbb Békécsabán 25-21-re nyertek a mieink, míg a gyulai "visszavágó" 26-26-os döntetlennel zárult. A hét végi pihenő után az ország másik végén folytatta a gyakorlást a magyar együttes, ezen a héten Zalagerszeg a főhadiszállás, itt edzenek hétfő reggel óta a lányok, s játszanak két felkészülési mérkőzést Szlovéniával. Előbb csütörtökön nyilvános meccsen találkozik a két válogatott, majd pénteken zárt kapuk mögött is pályára lépnek a mieink délnyugati szomszédaink ellen. A vendégek számára is remek alkalom a két meccs, hiszen a kontinensbajnokság házigazdája ellen gyakorolhatnak, ráadásul éppen abban a csarnokban, ahol majd csoportmérkőzéseiket játszák. (A szlovén válogatott a B-csoportban szerepel majd, Oroszország, Szerbia-Montenegró és Horvátország társaságában.)

Tavaly decemberben, a vb csáktornyai csoportmeccsén remekelt Ferling Bernadett a szlovénok ellen, tíz góljával alaposan kivette részét a sikerbôl (Fotó: Meggyesi Bálint)
Arra a felvetésre, hogy két héttel az Európa-bajnokság előtt érzi-e már játékosain a versenylázat a következőket mondta a kapitány. "Egyelőre szándékosan nem akarok a rajttal foglalkozni, még nem beszélünk konkrétan az ellenfelekről, ám valószínűleg a lányok egymás közti beszélgetéseiben egyre többször esik szó a december kilencedikei nyitányról. Egyébként biztos vagyok abban, hogy a játékosok tisztában vannak vele, milyen jelentőségű esemény vár rájuk, látszik rajtuk, hogy ennek megfelelően készülnek."
Az biztos, hogy a szlovénok elleni csütörtöki találkozón zsúfolásig megtelik a Zalaegerszegi Városi Sportcsarnok, hiszen a városban, sőt a megyében is hatalmas az érdeklődés. "Jelenleg a gyakorláson van a hangsúly, ám a közönség miatt mindenképpen szeretnénk jó és látványos meccset játszani Szlovénia ellen, s természetesen győzelemre törekszünk - mondta a csütörtöki összecsapással kapcsolatban Kiss Szilárd. - A felkészülés eddig eltelt időszakában nagyon sokat dolgoztak a játékosok, s ennek reményeim szerint már nyoma lesz a pályán is. Szeretném ha gyorsabb és még agresszívabb lenne a játékunk, mint volt az ukránok elleni két találkozón, ami pedig az egyéni teljesítményeket illeti: mindenkitől azt várom, hogy formája alapján kihozza magából a maximumot."
A vállsérüléssel bajlódó ferencvárosi átlövő, Tóth Tímea biztos, hogy nem léphet pályára csütörtökön és pénteken, hiszen edzéseken is speciális munkát végez, kerüli az ütközéseket. Jó hír viszont, hogy a Dunaferr balszélsője, Nagy Ivett már játszhat Zalaegerszegen, mivel mandulagyulladása már csak kellemetlen emlék. ---- V ---- C
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik






