Logvin gólparádéja sem segített

Vágólapra másolva!
2004.12.16. 22:24
Címkék
A román válogatott ha csak titkon is, de nagy reményekkel tekintett a csütörtöki nap elé. Igaz, már az első mérkőzés kezdete előtt nagyon sok "ha"-nak kellett volna valóra válnia ahhoz, hogy Cornel Otelea tanítványai elődöntőbe juthassanak, de a matematikai esély még megvolt. Először is szurkolniuk kellett a németek ellen játszó franciáknak, s bár a gallok sokáig vezettek, a végjátékban fordított Németország, ezzel egyszersmind elúsztak a román éremálmok. Ettől kezdve gyakorlatilag tét nélkül hangolhattak az osztrákok elleni mérkőzésükre, hiszen a csoport negyedik helyénél előrébb nem végezhettek, azaz szombaton a hetedik helyért játszhatnak a Papp László Budapest Sportarénában.

Az osztrákoknak az eddig jól teljesítő román válogatott legyőzése jelenthetett plusz motivációt, s ha a társak közül valaki olyan teljesítményt produkál, mint Tanja Logvin, akkor lett is volna esélyük a győzelemre. Így azonban (a román győzelem ellenére) az egykori ukrán átlövő parádéja miatt marad majd emlékezetes a mérkőzés. Logvin ugyanis - mint egy vadnyugati filmben - tüzelt és nem töltött, így egy idő után a román kapusok idegeire ment. Igaz, 2-0-ra vezettek keleti szomszédaink, de Rotis és Logvin találataival egyenlített Ausztria.


Az osztrákok küzdöttek ugyan, de nem tudták megállítani Ardeanékat
Az osztrákok küzdöttek ugyan, de nem tudták megállítani Ardeanékat
Az osztrákok küzdöttek ugyan, de nem tudták megállítani Ardeanékat
Aztán újra megléptek a románok, ám Logvin ekkor már egyedül vette hátára a csapatát. A szünetig kilencszer volt eredményes, s főként neki, illetve Sylvia Strassnak volt köszönhető, hogy vezettek az osztrákok. Logvin még a második félidő elején is tartotta a frontot, kilenc perc alatt ismét berámolt öt gólt, így már komolyabbnak tűnt az osztrák előny (18-21). Ám ekkor talán elkészült erejével a klasszis játékos, minden esetre a románok zsinórban ötször voltak eredményesek, így már ők vezettek 23-21-re.
A végjátékban pedig gyakorlatilag tehetetlen volt, az utolsó erőtartalékait is felemésztő osztrák válogatott, így Logvin hiába produkált emberfelettit, mégis Románia nyert. Az már Gogirláék problémája, hogy győzelmükkel is csak a semmit sem jelentő hetedik helyért játszhatnak.
Legfrissebb hírek

Nagy csatában nyert a Falco a Sopot ellen a férfi kosárlabda Ek-ban

Kosárlabda
9 perce

Márai Sándor könnyei és a scudettóig tartó csók – nápolyi jelentés

Olasz labdarúgás
41 perce

Galló Vilmos gólt ütött, gólpasszt adott a finn jégkorongligában

Jégkorong
44 perce

Majdnem kétméteres osztrák csatárt igazolt a Nyíregyháza – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

ANK: megvan az első finalista – Szalahék kikaptak

Minden más foci
1 órája

A DVTK-nak nem volt esélye a Zaragoza ellen a női kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
1 órája

Asztalitenisz Európa Top 16: Póta Georgina meglepődött, hogy ismét meghívást kapott

Egyéb egyéni
1 órája

A Ferencváros hatgólos idegenbeli győzelemmel előzte meg a Debrecent a tabellán

Kézilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik