Az NSO ajánlja:
Tabella, fordulóról fordulóra 2004&
Bajnoki adatbank 2004&
Adatbank: Pick-Szeged
Adatbank: Dunaferr SE
A férfi NB I bajnokcsapatai
Kézilabda-fórumaink
Búfelejtő szegedi győzelem
Vasárnap hajszálnyira volt a Pick-Szeged a világraszóló bravúrtól. A Tisza-partiak a BL-nyolcaddöntőben mindössze egy gólra álltak a csodától, a címvédő szlovén Celje kiverésétől. Többször is ott volt a kezükben a továbbjutás lehetősége, ám a kritikus pillanatokban mindig becsúszott egy hiba. Egy ilyen bukás viszont lélektanilag nagyon rossz egy csapat életében. Egy sima kiesést meg lehet emészteni, az elszalasztott sanszot azonban nehéz.


Tovább nehezítette a szegedi edző dolgát, hogy Bajusz Sándor sérülése miatt nem léphetett pályára, és a bokaműtétje után lábadozó Vladan Matics sem lehetett ott a társak között. Igaz, az újvárosiaknál is akadt egy hiányzó: a védekezés egyik alapembere, Kemény József hátpanaszai miatt csak civilben nézte melegítő társait. A Dunaferr viszont pozitív élményekkel gazdagodott az elmúlt hét végén, hiszen kettős győzelemmel búcsúztatta az EHF-kupában lengyel ellenfelét.
A már említett egy gól az Újszegedi Sportcsarnok hangulatán is érződött, hiszen a rangadókon általában forró katlanban most a megszokotthoz képest visszafogottabb volt a légkör. Szente védésével és Ilyés találatával kezdődött a meccs, aztán Rosta Miklós második kétperces büntetését kapta, így a folytatásban ő sem erősítette a hátsó alakzatot, hiszen Imre Vilmos nem akarta megkockáztatni, hogy még a szünet előtt a kizárás sorsára jusson a beállós.
A szegediek határozottan, jól védekeztek, a kapuban Szente remek napot fogott ki. A fordulás után sem változott semmi, azaz jobbára szegedi örömkézilabda, illetve újvárosi szenvedés folyt a pályán. Bendó nagy kedvvel játszott, s a Pick gyakorlatilag akkor lőtt gólt, amikor akart. Feltűnő volt a válogatott Ilyés Ferenc játékkedve: látványos gólokat lőtt, jól védekezett.

Az újvárosi Császár Gábornak (7) Milorad Krivokapics (13) csinált helyet, de a válogatott átlövô ezúttal csak kétszer tudott betalálni a szegedi Ilyés Ferenc (balra) és Mezei Richárd mellett
Fotex KCV - Honvéd-Hargita KC 50-27 (27-10)
Veszprém, 300 néző. V: Horváth, Marton
VESZPRÉM: PERGER - GULYÁS 8, Lazarov 5 (2), Buday 2, LUSNYIKOV 4, Díáz 2, IVÁNCSIK G. 8. Cs: Csoknyai, Pásztor 2, ZSIGMOND 7, PUTICS 5 (1), Kertész 1, EKLEMOVICS 6. Edző: Zdravko Zovko
HONVÉD: Ladányi 1 - Sodró 2, SAVON 8 (5), WIESZT 1, Kovács 3, Lovrek 3, Béres 2 (1). Cs: Krizsán, Demeter (kapusok), LEHEL 4 (2), Csenki 2, Szabó, Kerkápoly, Kiss 1 (1). Edző: Hemela Zsolt.
Az eredmény alakulása. 6. p.: 5-1. 10. p.: 8-5. 18. p.: 18-7. 25. p.: 23-9. 40. p.: 35-15
Kiállítások: 4, ill. 4 perc
Hétméteresek: 4/4, ill. 11/9
A mostoha időjárás miatt a két klub vezetői kérték a mérkőzés elhalasztását, amit az MKSZ versenybizottsága megtagadott. Másfél órás késéssel érkezett meg a vendégcsapat, és az NB I-hez méltatlan körülmények és feltételek között fejeződtek be az NB I őszi fordulói. Mivel a kijelölt játékvezetők sem érkeztek meg, ezért a veszprémi Horváth, Marton nemzetközi páros fújta a sípot. A találkozó érdekessége volt, hogy a fiatal Putics Barna lőtte a Fotex ötvenedik gólját. A klub fennállása óta még sosem sikerült az NB I-ben ennyi gólt szereznie a Veszprémnek.
Szavazás
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik








