Császár Gábor: első a gyógyulás

S. J., SZ. GY.S. J., SZ. GY.
Vágólapra másolva!
2005.01.07. 22:05
Címkék
A hazai győzelemmel zárult csütörtöki Magyarország-Fehéroroszország (38-31) Eb-előselejtezőn kiderült, Nagy László és Buday Dániel mellett immár kulcsjátékosa a csapatnak Laluska Balázs, Szente Gábor, Tombor Csaba és Iváncsik Gergő is.
A dabasi összecsapást megtekintő Buday Ferenc, a svájci Winterthur edzője, a mieink irányítójának, Buday Dánielnek az édesapja elfogulatlanul értékelte a mieink játékát. "Az első félidőben a védekezésünk középen nem volt igazán hatékony - mondta. - Ugyanakkor az ellentámadásainkat többnyire gyorsan és sikeresen fejeztük be. Szerencsés taktikai húzás volt, hogy sok keresztmozgással támadtunk, és igyekeztünk meggátolni a fehérorosz beállós és az átlövők játékkapcsolatát. A második játékrészben is türelmesen, okosan kézilabdáztunk, kidolgoztuk a helyzeteinket. A visszavágón azonban alighanem igen nehéz dolgunk lesz."
Skaliczki László szövetségi kapitány azt emelte ki, hogy motiváltan, nagy kedvvel játszottak tanítványai, s főleg a gyors indításaik voltak sikeresek. "Védekezésben olykor oktondi hibákat követtünk el, s ráadásul a bírók is szigorúan ítélkeztek velünk szemben" - mondta, s hozzáfűzte, a vasárnapi minszki találkozón nem számíthatunk könnyű győzelemre. Szerdán Cipruson szerepel együttesünk, majd a szigetország legjobbjait szombaton Dabason fogadja.

Császár Gábor nélkül Minszkbe
Császár Gábor nélkül Minszkbe
Császár Gábor nélkül Minszkbe
A csütörtöki meccsen csak a kispadon jutott hely Császár Gábornak. A Dunaferr üdvöskéje gyulladásos eredetű lágyékbántalmakkal bajlódik, emiatt nem küldhette őt pályára a kapitány. A találkozó után Bene Gyula, a dunaújvárosiak szakosztályelnöke - a válogatott vezetőivel egyeztetve - hazahívta a játékost. "Nincs értelme kockáztatni Császár egészségét - mondta Bene Gyula. - Fiatal játékos, akire még sok fontos feladat vár a válogatottban és klubjában is, ezeket azonban csak egészségesen tudja teljesíteni. Rendkívül túlterhelt volt az utóbbi időben, ezért nem tudta kellően kezeltetni, kipihenni sérüléseit, betegségeit. Most ennek kell következnie."
Az irányító-átlövő egyetért a vezetők döntésével. "Nagyon sajnálom, hogy nem tudom segíteni a válogatott további sikeres szereplését, de sérülésem miatt lépni is alig tudok. A jelenlegi helyzetben valószínűleg mindenkinek ez volt a legjobb megoldás" - vélekedett Császár Gábor, akinek a helyére egyelőre senkit sem hívott be a kapitány, de az olaszok elleni két találkozóra talán választ a tartalékok közül.
A csoport másik párharcában Olaszország szombaton Cipruson szerepel (az első találkozón az olaszok 33-21-re nyertek).
Legfrissebb hírek

Hétfői sportműsor: Halász Bence megkezdi szereplését az atlétikai vb-n

Minden más foci
23 perce

Molnár Attila országos csúccsal elődöntős 400-on; Futballünnep Szarvaskenden

E-újság
36 perce

Széna a csűrben – Csinta Samu publicisztikája

Atlétika
1 órája

Ott az érem! – L. Pap István jegyzete

Ökölvívás
1 órája

Hámori Luca legyőzője aranyérmes lett az ökölvívó-vb-n

Ökölvívás
1 órája

Burrow sérülése után győzött a Bengals, hosszabbítás után nyert a Dallas

Amerikai sportok
1 órája

Ligue 1: Negóék a hosszabbításban buktak el Strasbourgban

Francia labdarúgás
1 órája

Csak a szokásos: a Barcelona ezúttal is alaposan kitömte a Valencia kapuját

Spanyol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik