Karabatic: THW Kiel

Vágólapra másolva!
2005.01.11. 21:18
Címkék
A világ egyik legtehetségesebb kézilabdázója, a 42-szeres francia válogatott Nikola Karabatic négy évre szóló szerződést kötött a német THW Kiellel.
A 21 éves átlövő júniusban köszön el a Kielhez hasonlóan BL-negyeddöntős francia bajnoktól, a Montpellier-től. Karabaticot szívesen látta volna soraiban a spanyol Ciudad Real és a Barcelona is. A német kikötőváros kiválasztásában a délszláv kötelék is fontos volt, Karabatic ugyanis horvát apa és szerb anya gyermeke, igaz, már Franciaországban született. Mivel a "zebrák" edzője a horvát Zvonimir "Noka" Serdarusic, aki régi barátja Karabatic édesapjának, Brankónak, ez volt az egyik lényeges szempont a szerződés megkötésekor. "Nagyon tisztelem a Kiel trénerét, és tudom, hogy a vezetése alatt még sokat fejlődhetek, amit viszont aligha tudnék Spanyolországban, legalábbis nem annyira, amennyire én gondolom - vélekedett Karabatic. - A Bundesligát tartom a világ legerősebb bajnokságának. Nagy kihívás ebben szerepelni." Karabatic eddig a francia élvonalban (Colmar, Thau, Montpellier) szerepelt, a válogatottban pedig 2000-ben debütált. Három francia bajnoki címet, három Francia Kupát és 2003-ban BL-t nyert. Tagja volt a Portugáliában (2003) vb-bronzérmet nyerő gárdának, s a tavalyi szlovéniai Eb-n megválasztották a torna legjobb játékosának. A THW Kiel az új idényben fiatal, tehetséges játékosokból álló gárdával akar sikereket elérni, ezért az új idényben már kieli lesz a 21 éves svéd válogatott Kim Andersson is.
Legfrissebb hírek

Baráth Péter a Sigma Olomouc játékosa lett – hivatalos

Légiósok
8 perce

Juhász Dorka volt a Galatasaray legjobbja az Euroligában

Kosárlabda
10 perce

A Szeged megerősítette a volt NB I-es védő érkezését

Labdarúgó NB II
30 perce

„Ennél a klubnál a döntetlen is tragédiának számít...” – Arbeloa az Albacete elleni blama után

Spanyol labdarúgás
39 perce

Vedran Bosnic: Megérdemeltük volna a továbbjutást

Kosárlabda
40 perce

Bérczy Balázs: Sokkal több tudás van ma a labdarúgásban

Magyar válogatott
1 órája

Tenisz: Bondár Anna a negyeddöntőben búcsúzott Hobartban

Tenisz
1 órája

Bánhidi Bence nélkül is reális cél a nyolcba jutás – így látjuk a magyar kéziválogatottat az Eb-rajt előtt

Kézilabda
2 órája
Ezek is érdekelhetik