Sugár Tímea csúcsformában

Tudósítónktól TudósítónktólTudósítónktól Tudósítónktól
Vágólapra másolva!
2005.03.21. 00:11
Címkék
Nem kis izgalmak előzték meg a dániai visszavágót, hiszen - ahogy az már hét közben kiderült -, a Horsens tartalékkapusának, Bentsennek Fehérváron nem volt EHF-játékengedélye. Igaz, az első meccsen nem is lépett pályára. Az viszont feltűnő volt, hogy a visszavágón a dán csapat nem is nevezte ezt a játékost. A tényt mindenesetre még a fehérvári találkozón Birtalan István EHF-ellenőr (a román válogatott hajdani klasszisa) rögzíttette a jegyzőkönyvben. Szabály ide vagy oda, a fehérváriak nem úgy készültek a visszavágóra, hogy az EHF netán 10-0-ra igazolja a javukra az egy héttel ezelőtti mérkőzést.
Szabó Edina fegyelmezett játékot és teljes odaadást kért csapatától, amit a lányok végig okosan betartottak. Kenyeres lőtte a mérkőzés első gólját, majd Siti találatával 4-2-re is a fehérváriak vezettek, miközben a kapuban Sugár Tímea szinte eksztázisban védett. A dánok egyszerűen nem tudtak mit kezdeni a Cornexi védekezésével, sőt a vendégek támadásánál is tehetetlenek voltak, hiszen Baloghék szenzációs lábmunkájukkal rendre megverték a hazaiakat.

Egyre idegesebbek lettek a horsensiek, hiszen nem tudtak meglépni a magyar csapattól. Újra és újra a vendégek vezettek, majd egyenlítettek a hazaiak, de csak addig, amíg Csernus a beállós posztjáról be nem talált a kapujukba. Aztán Kristensen egyenlített, s végül az első félidő végeredményét Ladefoged állította be büntetőből.

Mindössze egy gól volt az első félidő után a hazaiak előnye, s ez már előrevetítette, hogy a Cornexi bejuthat a legjobb négy közé, hiszen a dánok tervei között minimum három-négy gólos előny szerepelt az első harminc perc után. A folytatásban ugyan két góllal meglépett a Horsens, ám 17-15 után Siti Bea magabiztosan vágta a hálóba a labdát, majd Korgyuk szenzácius gólja aratott osztatlan örömet a húsz- tagú fehérvári szurkolótábornak. A 43. percben láttuk az első kiállítást, amikor Lőwöt küldték le, ám Ladefoged kapufára bombázta az ezt követő büntetőt.

Sugár Tímea (jobbra) válogatotthoz méltóan védett Horsensben
Sugár Tímea (jobbra) válogatotthoz méltóan védett Horsensben
Sugár Tímea (jobbra) válogatotthoz méltóan védett Horsensben
Siti hátrányból is betalált Nielsen kapujába, miközben Sugár továbbra is tartotta jó formáját. Jellemző, hogy a válogatott kapus 47 százalékos hatékonysággal védett, s ez nagyszerű mutató. Az utolsó tíz perc kezdődött, amikor időt kértek a dánok, ám ez sem segített rajtuk, mert a nagyszerű játékkal előrukkoló fehérváriak tartották velük a lépést. Félpályáig kitámadott a Horsens, ám ez már csak arra volt elég, hogy kissé növelje az előnyét, ám Sjöbergéken már látható volt, hogy ők sem hisznek a csodában. A fehérváriak újabb EHF-kupa- párharcot megnyerve, csodálatos teljesítménnyel bejutottak a legjobb négy közé.

Szóról szóra
Sugár Tímea: - Csapatként újra kitűnőre vizsgáztunk, és társaimmal együtt nekem is sikerült valamit hozzátennem a sikerhez. Példás volt a taktikai fegyelmünk.
Balogh Bea: - Akárcsak otthon, itt is sok múlott a védekezésünkön, amely ezúttal talán még jobb volt. Remekül együttműködött a védőfalunk Sugárral, és a dán beállóst is kivettük a játékból.

Előrukkolt valamilyen meglepetéssel az ellenfél?
Thomas Hylle: - Úgy érzem, a magyar csapat jóval nagyobb rutinnal és tapasztalattal felvértezve éri el sikereit az EHF-kupában, s miután végig fegyelmezetten játszott, teljes mértékben megérdemelte a továbbjutást. Pedig erre mi készültünk, de a visszavágón semmi sem az elképzeléseink szerint alakult.
Szabó Edina: - Ma nagyon érett játékot mutattunk be, s olyan eredményt értünk el, amely mindannyiunk számára nagyon sokáig emlékezetes marad. Csapatom egy kicsit ólmosan kezdett, de szerencsére roppant fegyelmezett volt. Külön is kiemelném Sugár Tímeát, aki a védekezésünk szervezése mellett szenzációs kapusteljesítménnyel rukkolt elő.

Női BL-negyeddöntő, visszavágó
Slagelse (dán)-Elda (spanyol) 28-21 (15-8)
Továbbjutott: Slagelse (62-52)
Legfrissebb hírek

Őrületes, végletekig kiélezett mérkőzésen a Steelers ellökte a Lionst a rájátszástól – videók

Amerikai sportok
2 órája

Hétfői sportműsor: olasz Szuperkupa-döntő Rijádban

Minden más foci
5 órája

Schäfer András: Ez a legjobb válogatott, amiben valaha játszottam…; Koch Máté: Vissza az elitbe!

E-újság
5 órája

Varsó nem Budapest – Jakus Barnabás publicisztikája

Minden más foci
5 órája

Na, ez jobb foci! – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
5 órája

Raphinha és Yamal gólja döntött, a Barca nyert az 50 percet tíz emberrel játszó Villarreal otthonában

Spanyol labdarúgás
5 órája

A Carolina legyőzte a Tampa Bayt, és lépéselőnybe került a csoportgyőzelem szempontjából – videó

Amerikai sportok
5 órája

Kézilabda: Nagy Benedek 12 védéssel járult hozzá csapata győzelméhez – körkép

Kézilabda
6 órája
Ezek is érdekelhetik