Fradi: segítség, nagy a baj!

S. J.S. J.
Vágólapra másolva!
2005.04.06. 00:24
Címkék
Rendkívüli sajtótájékoztatót tartottak tegnap az FTC játékosai a Kőbányai úti csarnokban. Az ok a csapat kilátástalan anyagi helyzete volt. Németh András edző a tájékoztató előtt hangsúlyozta, a lányok kezdeményezéséről van szó, ő csupán a szervezésben adott némi segítséget és tanácsokat.
Kirsner Erika csapatkapitány nyilatkozatot olvasott fel. Ebben az állt, hogy a csapatot működtető gazdasági társaság tetemes adósságot halmozott fel a játékosokkal szemben. Akad, akinél már hat hónapos tartozás gyülemlett fel. A lányok már kölcsönöket sem mernek kérni, mert nem látnak biztosítékot arra, hogy meg tudják adni. Ugyanakkor - mivel vállalkozóként kézilabdáznak - a különféle járulékokat fizetniük kell. "Ez így nem mehet tovább - mondta Kirsner Erika. - A csapat úgy döntött, két hétig még minden feladatát elvégzi, ám ha nem lesz változás, akkor csak a mérkőzéseket vállalja.. Nem keressük, hogy ezért a helyzetért ki a felelős, ugyanakkor mindent megteszünk azért, hogy az EHF-kupában döntőbe jussunk. Az évadot is befejezi az FTC, hogy ne szenvedjen további hátrányt a szakosztály. Tudjuk, hogy vezetőink sokat dolgoznak, de ők sem kapnak segítséget a szponzoroktól, Budapesttől és az államtól. Kérdés, szükség van-e az FTC csapatára. "

Maglódi Lajos, a csapat ügyvezető igazgatója hozzáfűzte, hogy a klub a fizetésekkel nincs folyamatos késésben, hanem évek alatt halmozódott a tartozás.
"Jelenleg 28 millió forint az adósságunk - mondta Maglódi. - Ennek legalább a fele kellene ahhoz, hogy a csapat tovább dolgozzon. Nem tudom, honnan tudjuk előteremteni két héten belül ezt az összeget. Furulyás Jánossal, az FTC elnökével is beszéltem, de ő sem tud segíteni. Levelek és e-mailek százait küldtük el lehetséges szponzorainknak, de szinte válasz sem érkezett."
Németh András edző szerint a csapat szakmai teljesítményét nem befolyásolták a gondok, sőt kimondottan jó munkát végeztek a lányok az utóbbi hónapokban, ezzel is szerették volna felhívni a lehetséges támogatók figyelmét.
"Most nagyon elszántak a játékosaink, akik ugyanakkor felelősséget is éreznek az FTC iránt, hiszen bejelentették, a bajnokságot mindenképpen befejezik - mondta az edző. - Csakhogy nem mindegy, hogy élcsapatként, avagy szerényebb helyen zár az FTC, amelytől minimumként mindenkor elvárták a dobogóra jutást. Nehéz helyzetben vagyunk, ám más élvonalbeli csapatok ugyanilyen problémákkal birkóznak."

Az FTC éves költségvetése mintegy 140 millió forint, amelyből 90 milliót a gárda vezetői gyűjtöttek össze szponzoroktól. A szakosztály néhány éve még 100 millió forint állami támogatást kapott, jelenleg viszont egy fillért sem. A bankszámláján tegnap 2 millió forint inkasszó (kötelezően behajtandó összeg) volt.

Szavazás

Ki nyeri meg a női kézilabda-bajnokságot?

Írja be az itt látható számot!
Legfrissebb hírek

NFL: visszavág a Seahawks a Patsnek és megnyeri a Super Bowlt? – vendégünk Kun Zsolt „Maka”

Amerikai sportok
9 perce

Gruber Zsombor: Varga Barnabás azt mondta, vegyem át a helyét

Labdarúgó NB I
12 perce

Az első 100-szorosok, 3. rész, Didier Deschamps: mindenki Abel Xavier kezezésére emlékszik

Képes Sport
28 perce

Sportlövészet: kezdődik az U16-os és U18-as Eb Burgaszban

Utánpótlássport
31 perce

A Salzburg sportigazgatója Redzicről: Gyors és tanulékony!

Légiósok
1 órája

Két sportcsatorna, helyszíni stábok, ingyenes online közvetítések – így közvetíti a közmédia a téli olimpiát

Egyéb egyéni
1 órája

NBA: olimpiai és világbajnok kosarassal erősített a Cleveland

Amerikai sportok
1 órája

Válogatott játékossal erősített a DAC

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik