Kézilabda: új szponzor Veszprémben

2005.06.07. 16:10
Címkék
Az MKB Bank három éves támogatási szerződést kötött a magyar bajnokság legeredményesebb férfi klubjával, a Veszprémmel. A kontraktus szerint a pénzintézet lesz a csapat névadó, elsőszámú szponzora. A 14-szeres bajnok, 16-szoros kupagyőztes, háromszoros KEK- és egyszeres Bajnokok Ligája-döntős gárda hivatalos neve a jövőben MKB Veszprém KC lesz. A bank és a klub megállapodása három plusz két évre szól, és a pénzintézet a jövőben a csapat költségvetésének több mint harmadát biztosítja. Az anyagi biztonság és tervezhetőség révén cél, hogy az együttes továbbra is bajnok és kupagyőztes legyen, ebben az esetben külön prémiumot kap, akárcsak a sikeres BL-szereplésért. A klub további támogatása mellett voksolt Dióssy László polgármester, Sugár András, a T-Mobile Magyarország vezérigazgatója és Kálózdi Tamás, az Allianz Hungária Biztosító vezérigazgató-helyettese is, vagyis ezen cégek a következő három évben is további támogatásban részesítik a csapatot. Az 1977-ben alapított klubnak ez lesz a negyedik korszaka, ami a hivatalos nevet illeti, korábban a VÁÉV, majd a Bramac, végül 1993. január elsejétől idén május 31-ig a Fotex volt a csapat elsőszámú szponzora.Az NSO ajánlja:

Tabella, fordulóról fordulóra 2004-05

Bajnoki adatbank 2004-05
A férfi NB I bajnokcsapatai

Kézilabda-lexikon

Kézilabda-fórumaink





A férfi csapatok:

Adatbank: Debreceni KSE
Adatbank: Csömör KSK
Adatbank: Dunaferr SE
Adatbank: Fotex KC Veszprém
Adatbank: Győri Tento ETO KC
Adatbank: Honvéd-Hargita KC
Adatbank: Nyíregyháza AB-VILL KC
Adatbank: Pestszentlőrinc-Elektromos-Rév
Adatbank: Pick-Szeged
Adatbank: Százhalombattai SK
Adatbank: Szigetvári SE
Adatbank: Tatabánya-Carbonex KC
Legfrissebb hírek

Rosta Miklós: El kell hinnünk, hogy bárki ellen van esélyünk!

Kézilabda
7 perce

Mourinho: Semmilyen problémát nem látok köztük; az egyetlen, amit észlelek, hogy kiváló futballisták

Spanyol labdarúgás
24 perce

Hungarian Darts Trophy: nézőcsúcs Budapesten

Egyéb egyéni
25 perce

Magyar ezüstérem és bravúros negyeddöntő a debreceni 3x3-as kosárfesztiválon

Kosárlabda
35 perce

A Newcastle csatárát szerződtetné a Juventus; továbbra is bizonytalanság Julián Álvarez körül – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
47 perce

Heti légiósprogram: péntek este játszik a Liverpool

Légiósok
1 órája

Ligetvári Patrik: Megszereztük az első trófeánkat, lekerült rólunk a teher

Kézilabda
1 órája

Férfi kézilabda NB I: az előző idény legjobbjára más szerepkörben számítanak Gyöngyösön

Kézilabda
1 órája