Konkoly Csaba együttese nagyon közel került a BL főtáblájához

Vágólapra másolva!
2007.09.29. 20:44
Második mérkőzését is megnyerte a Bajnokok Ligája selejtezőjében a Győri Audi ETO KC együttese. Görbicz Anitáék ezúttal az izlandi Stjarnan gárdáját múlták felül.
Görbicz Anitát le kellett cserélni sérülés miatt
Görbicz Anitát le kellett cserélni sérülés miatt
Görbicz Anitát le kellett cserélni sérülés miatt
Görbicz Anitát le kellett cserélni sérülés miatt

A győri selejtezőn egy meccset megnyerünk, már elégedett leszek – nyilatkozta a selejtező pénteki első mérkőzése előtt Eyjolfsson, az északiak szimpatikus edzője. Nos, ezt az önmaguk elé állított feladatot sikerült teljesíteniük, hiszen legyőzték a Metz csapatát. A győriek érthetően többre vágytak, ők úgy tervezték, hogy számukra mindhárom ellenfél skalpjának begyűjtése jelenthet csak teljes sikert.

Mindkét csapat igen szigorúan, keményen, agresszívan védekezett, melyekhez mindkét oldalon bravúros kapusteljesítmények párosultak. Így a szokottnál ritkábban potyogtak a gólok, az ETO tartotta ötgólos előnyét. A 40. percben nyakánál fogva földre rántott Görbicz Anita megsérült, nem tudott tovább játszani, de az irányító helyébe jöttek a fiatalok, a szélsők is remekeltek, s végeredményben teljesen reálisan őrölték fel ellenfelük ellenállását.

A torna sorsa a vasárnapi Audi ETO-Metz mérkőzésen dől el.

BAJNOKOK LIGÁJA-SELEJTEZŐ

GYŐRI AUDI ETO KC - UMF STJARNAN (izlandi) 33–20 (12–7)
Győr, 1500 néző. V: Gousko, Repkin (fehéroroszok)
GYŐR: HERR O. – MRAVIKOVÁ 5, BRADEANU 3, GÖRBICZ 6 (3), Spiridon 3, Tomori, VÉRTEN 5. Cs: Pálinger (kapus), Djokics 2, TEMES 5 (3), Kovacsics A. 1, Szőlősi 1, Szegedi 2. Edző: Konkoly Csaba
UMF STJARNAN: STANCIK – Kjarnested 2, Sigurdardottir 3, Bragadottir 3 (2), ENGL 4, Petrache 3, Agnarsdottir 3. Cs: H. Jonsdottir (kapus), A. Gunnarsdottir 1, Atladottir, Hardadottir, B. Gunnarsdottir 1, Hreinsdottir. Edző: Adalsteinn R. Eyjolfsson
Az eredmény alakulása. 6. p.: 3–1. 10. p.: 5–2. 20. p.: 20–5. 28. p.: 12–6. 36. p.: 15–10. 40. p.: 19–11. 46. p.: 42–12. 56. p.: 31–17
Kiállítások: 2, ill. 10 perc
Hétméteresek: 6/6, ill. 2/2
A csoport másik mérkőzésén: Metz (francia)–Iuventa Mihalovce (szlovák) 33–26 (15–13)
Legfrissebb hírek

Édesapja halála miatt nem játszott Konaté a Liverpoolban szerdán

Bajnokok Ligája
2026.01.22. 19:57

Kiállítás, rontott büntető, de így is simán nyert, és biztosan a nyolc között végez a Bayern München

Bajnokok Ligája
2026.01.21. 23:01

Kifizeti a jegyek árát a Manchester City a szurkolóinak, akik a helyszínen látták a BL-blamát

Bajnokok Ligája
2026.01.21. 17:08

Férfi kézi: Rea Barnabás távozik a Stjarnantól – hivatalos

Kézilabda
2025.12.21. 14:11

Európai kézilabdaligák: Hanusz Egon négy gólt szerzett

Kézilabda
2025.12.05. 23:07

Bajnokok Ligája: Mbappé Puskásék nyomában

Bajnokok Ligája
2025.11.27. 13:10

BL: súlyos az FTC korábbi középpályásának sérülése

Bajnokok Ligája
2025.11.07. 08:39

Mikel Arteta: Csodálom Diego Simeone kitartását

Bajnokok Ligája
2025.10.21. 08:01
Ezek is érdekelhetik