Tovább folytatták menetelésüket Görbiczék a Togliatti otthonában

Vágólapra másolva!
2008.02.09. 17:42
A 2007-es bajnoki ezüstérmes Győri ETO együttese nagyszerű győzelemmel kezdte szereplését a női kézilabda Bajnokok Ligája középdöntőjében, miután idegenben hat góllal nyerni tudott a Lada Togliatti otthonában. Meg kell jegyeznünk számos meghatározó játékosát nélkülözte Alekszej Gumjanov gárdája, de így is komoly fegyvertény a vendégsiker. A másik mérkőzésen a Nürnberg és a Valcea 28-28-as döntetlent játszott, így egyből a csoport élén találják magukat Vérten Orsolyáék.
Katerina Mravikova szenzációsan játszott
Katerina Mravikova szenzációsan játszott
Katerina Mravikova szenzációsan játszott
Katerina Mravikova szenzációsan játszott

Az ebben az évadban százszázalékos Győri ETO a tavalyi BL-döntős Lada Togliatti otthonában kezdte meg középdöntős szereplését.

Tomori és Görbicz átlövőgóljával kezdtünk, majd Görbicz hetesével már hárommal vezettek a magyarok a negyedik percben.

S bár már 8-4-re is elhúztak a kisalföldiek, zsinórban lőtt három góllal feljöttek az oroszok.

Görbicz azonban tarthatatlannak bizonyult, hatodik találata után újra visszavarázsolta a négygólos különbséget az eredményjelző táblára (7-11).

Vérten második gólja után úgy tűnt, sikerül előnnyel fordulni, az oroszok azonban máshogy gondolták, s újra felzárkóztak: az újonc Maknyevának köszönhetően 12-12-re egyenlítettek.

A második játékrészben is hamar elkaptuk a fonalat, elsősorban Mravikova és Szpiridon volt elemében.

A szélső gólja után hárommal elmentek Konkoly Csaba tanítványai, Görbicz 60. BL-gólja után is tartottuk ezt az előnyt pár perc múlva.

Ahogy kezdtek Szpirodon beállósgóljai is jönni, sikerült tekintélyt parancsoló vezetéshez is jutni (17-24).

Mravikova fantasztikus ejtéssel demoralizálta tovább az ellenfelet, amely a végén már kénytelen volt beletörődni a hazai fiaskóba.

Végül hat góllal, 28-22-re tudtak győzni a magyarok, elsősorban Görbicz Anitának, Pálinger Katalinnak és a remek szélsőjátéknak köszönhetően.

NŐI KÉZILABDA, BAJNOKOK LIGÁJA, KÖZÉPDÖNTŐ

VÉGEREDMÉNY
Lada Togliatti – Győri Audi ETO 22-28 (12-12)
Részletes jegyzőkönyv később...
Legfrissebb hírek

Női kézi NB I: a NEKA ellen folytatta hibátlan menetelését a Győr

Kézilabda
2026.01.30. 18:57

A Győri ETO a második félidőben lerendezte a Gloria Bistritát a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2026.01.25. 17:30

A DVSC-nek nem volt esélye a pontszerzésre az Esbjerg ellen a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2026.01.25. 15:31

Édesapja halála miatt nem játszott Konaté a Liverpoolban szerdán

Bajnokok Ligája
2026.01.22. 19:57

Kiállítás, rontott büntető, de így is simán nyert, és biztosan a nyolc között végez a Bayern München

Bajnokok Ligája
2026.01.21. 23:01

Kifizeti a jegyek árát a Manchester City a szurkolóinak, akik a helyszínen látták a BL-blamát

Bajnokok Ligája
2026.01.21. 17:08

Női kézi: kiderült, mennyire súlyos a Győr klasszisának sérülése

Kézilabda
2026.01.21. 10:08

A Győr a bajnokságban visszavágott a Debrecennek a női kézirangadón

Kézilabda
2026.01.20. 19:35
Ezek is érdekelhetik