Tragédia: a veszprémi rendőrök és a cigány kisebségi önkormányzat közleménye

MTI MTIMTI MTI
2009.02.14. 08:58
Címkék
Közös nyilatkozatban határolódott el a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság és a Veszprém Megyei Cigány Kisebbségi Önkormányzat (VMCKÖ) a cigányságot kollektívan bűnösnek tartó megnyilvánulásoktól pénteken az MTI-hez megküldött közleményben, a vasárnap hajnali brutális támadással kapcsolatban.
A rendőrség a bejelentéstől kezdve igen nagy erőkkel, alapos és mindenre kiterjedő nyomozást végzett és folytat jelenleg is – olvasható a közleményben. Ennek eredménye, hogy egy napon belül sikerült az elkövetőket azonosítani, s közülük kettőt az osztrák hatóságok segítségével elfogni. A korábban még szökésében lévő harmadik gyanúsított elfogása érdekében - 2 millió forintos nyomravezetői díj kitűzése mellett - folyamatosan összehangolt rendőri intézkedések történtek, s a keresett személy február 13-ára virradóra önként feladta magát. Az elkövetők a tettükért az igazságszolgáltatás előtt felelni fognak – írták a közös nyilatkozatban. A közös nyilatkozat szerint a hazai és a külföldi közvéleményt egyaránt megdöbbentő súlyos, brutális bűncselekmények társadalmi indulatokat gerjesztettek, amelyek a magyarországi cigány kisebbséghez tartozókat egyöntetűen teszik felelőssé. A rendőrség és a VMCKÖ egyaránt elhatárolódik a szélsőséges, a cigányságot kollektívan bűnösnek tartó megnyilvánulásoktól. A tragikus esemény okozta fájdalom, a súlyos veszteség önmagában nem lehet alapja annak, hogy bárki önbíráskodással a hatóságok, az igazságszolgáltatás helyett válaszlépéseket tegyen, bosszút álljon. A rendőrség és a VMCKÖ bízik abban, hogy a már megtörtént erőszakos cselekmény ellenére a társadalom többsége kellő önmérsékletet tud tanúsítani és senki nem reagál újabb erőszakkal. Mert ez esetben a rendőrségnek kötelessége az ilyen cselekményeket megfékezni, a támadókkal szemben a megfelelő törvényes eszközökkel fellépni - olvasható a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság és a VMCKÖ pénteki közös nyilatkozatában.
Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: Svájc–Magyarország a hoki-vb-n, FTC–Honvéd döntő a vízilabda ob I-ben

Minden más foci
5 órája

Osztályzataink alapján az idény legjobbja: Szappanos Péter; Warren Zaire-Emery: Motiváltan futballozunk Budapesten!

E-újság
6 órája

Russell megállította Antonellit Montrealban – a Mercedesé az első sor a sprintidőmérőn

F1
6 órája

Negyeddöntőben a finnek, továbbra is pont nélkül a brit válogatott a jégkorong-vb-n

Jégkorong
6 órája

Planéta Szimonetta két gólt lőtt pályafutása utolsó meccsén

Kézilabda
6 órája

Egy csapat van csak nyugaton – Mohay Gábor publicisztikája

Labdarúgó NB I
6 órája

Az Olympiakosz kiejtette a címvédőt a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
6 órája

Története során először Francia Kupa-győztes a Lens

Francia labdarúgás
6 órája
Ezek is érdekelhetik