Kialakult a válogatott vb-selejtezős felkészülése

MTI MTIMTI MTI
2010.03.23. 14:39
null
Az elnökség jóváhagyta Mocsai Lajos és Csoknyai István elképzeléseit (Fotó: Mirkó István - archív)
Zöld utat kapott a júniusi világbajnoki selejtező előtt álló magyar férfi kézilabda-válogatott felkészülési programja.

Az elnökség keddi ülésén támogatta Mocsai Lajos szakmai igazgató és Csoknyai István szövetségi kapitány elképzelését. Eszerint az április 16. és 18. közötti észak-magyarországi Pannon-kupára április 12-től Veszprémben készül a csapat úgy, hogy április 13-án este a Veszprém hazai környezetben lejátssza az egyik összecsapását a bajnoki elődöntőben. A válogatott 16-án Ózdon Görögországgal, 17-én Tiszaújvárosban Szlovákiával, 18-án Miskolcon pedig Lengyelországgal találkozik. A Pannon-kupára a keretet március végén vagy április elején adja meg a Mocsai-Csoknyai páros.

A szlovénok elleni vb-selejtező első mérkőzésére június 12-én vagy 13-án idegenben kerül sor, a visszavágóra pedig 20-án hazai pályán. Erre a fontos párharcra június elsejétől készül nemzeti együttesünk. A vb-selejtező különösen abból a szempontból fontos, hogy a jövő januári svédországi vb-ről már lehet kvótát vagy pótselejtezős helyet szerezni a 2012-es londoni olimpiára.

A bajnoki finálésorozatra kettős menetrend készült attól függően, hogy az MKB Veszprém bejut-e vagy sem a Bajnokok Ligája május 29–30-i kölni négyes döntőjébe. Ha a klub ott lesz a Final Fourban, akkor a játéknapok május 9., 12. és 16., illetve szükség esetén május 19. és 23. lesznek. Abban az esetben, ha a Veszprém nem lesz BL-elődöntős, úgy május 9-én, 16-án, 23-án, valamint szükség esetén május 26-án és 30-án rendezik meg az NB I-es döntő meccseit.

„Most kaptuk meg az engedélyt a vb-selejtezős felkészülésre. Eldőlt, hogy milyen program szerint haladunk a szlovénok elleni kulcsfontosságú meccsek felé. A Pannon-kupára még nem állt össze a keret, túl sok a bizonytalansági tényező" – mondta az MTI-nek Mocsai Lajos.

Hozzátette: például Gál Gyula és Zubai Szabolcs a napokban orrtörést szenvedett, Nagy Lászlóval még egyeztetni kell, hogy vállalja-e a játékot, illetve megtudni, hogy Mocsai Tamás – aki korábban lemondta a válogatottságot – miként dönt az apai hívó szóra.

„A Pannon-kupára kísérleti keretünk lesz, és elképzelhető, hogy a vébéselejtezőre majd mások is kapnak meghívót" – fogalmazott Mocsai Lajos.

Legfrissebb hírek

Kézilabda: fontos győzelem Japán ellen az U20-as női vb-n

Utánpótlássport
16 órája

A jövő sztárjai: Takács Maja, Kun Attila

Utánpótlássport
22 órája

Kézilabda: hétfőn kezdődik az U16-os leány nyílt Európa-bajnokság

Utánpótlássport
2026.06.28. 19:10

Kézilabda: jó hangulatban fejlődnek a tatabányai kis tigrisek

Utánpótlássport
2026.06.28. 11:47

Kézilabda: vereség a lengyelek ellen az U20-as női vb-n

Utánpótlássport
2026.06.27. 09:37

Kézi: a második meccsüket is megnyerték a magyarok az U20-as női vb-n

Utánpótlássport
2026.06.25. 08:31

Kézilabda: kiütéses győzelemmel kezdtek a magyarok az U20-s női vb-n

Utánpótlássport
2026.06.24. 08:28

Kézilabda: szerdán kezdődik Kínában az U20-as női világbajnokság

Utánpótlássport
2026.06.23. 09:02
Ezek is érdekelhetik