Görbicz: Még lesz egy visszavágó!

Vágólapra másolva!
2010.04.12. 10:11
null
Görbicz Anita nem találta a ritmust a vasárnapi meccsen (Fotó: Mirkó István)
Görbicz Anita, a Győri Audi ETO irányítója a Nemzeti Sportnak adott interjújában elmondta, a magyar bajnok mindent megtesz azért, hogy a romániai visszavágón kiharcolja a Bajnokok Ligája-döntőbe jutást. A mérkőzést a Valcea várja kedvezőbb helyzetből, miután tegnap 25–25-ös döntetlent ért el Győrben.

 

SZAVAZÁS

Ön szerint továbbjut-e a Győri ETO a Valcea elleni BL-párharcból?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

– Csalódottnak látszik.
– Hazai pályán nem lehetünk elégedettek a döntetlennel. Gratulálok a románoknak, igazán jó csapatuk van, de a mi játékunk nem volt az igazi. Még nincs vége a párharcnak: a Valcea játékosai most úgy örültek, mintha már továbbjutottak volna, de lesz egy visszavágó...

– Milyen pozitívumai voltak a mérkőzésnek, amelyekre lehet építeni a héten?

– Az biztos, hogy amikor igazán összeállt a védekezésünk, nem volt semmi baj, néhányszor a lerohanásaink is sikerültek, de nem tudtunk folyamatosan ezen a szinten játszani.

– Mi az, amin mindenképpen változtatni kell vasárnapig?
– Még keményebben, még agresszívabban kell védekeznünk például a beállóssal szemben, de emellett helyzetkihasználásunkon is volna mit javítani.

– Mire számít a romániai visszavágón?
– Nem szeretnék még azzal a meccsel foglalkozni. Megnézzük a videofelvételeket, és lesz egy hetünk levonni a tanulságokat. Az biztos, hogy keményen felkészülünk, és mindent megteszünk a továbbjutásért.

 VOINA: KÖZELEBB KERÜLTÜNK A CÉLHOZ
 

Bár a hivatalos sajtótájékoztatón nem nyilatkozott Radu Voina, az Európai Kézilabda-szövetségnek (EHF) „kénytelen" volt megszólalni.

 

„Közelebb kerültünk a döntőhöz, annak ellenére, hogy nagyon sok hibát követtünk el, de a lányok most már tudják, mi a következő lépés. Az egész mérkőzés a védekezésről szólt" – mondta.

Legfrissebb hírek

Újabb óriási csatát nyert meg az ETO az Esbjerg ellen a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
Tegnap, 19:37

Kulcsmeccs előtt a Győr és a Debrecen a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
Tegnap, 11:25

Szemerey Zsófi: Többet szeretnék védeni, mint a múlt idényben, és meg akarom mutatni a képességeimet

Kézilabda
2025.09.12. 15:13

Fájó hazai vereséggel kezdett a Szeged a férfi kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.09.11. 20:36

„Kislánykoromban nem erről álmodtam” – ezért nem szerződött Győrbe Mie Höjlund

Kézilabda
2025.09.11. 16:24

„Hamarosan hárman leszünk” – a negyedik győri játékos jelentette be, hogy babát vár

Kézilabda
2025.09.11. 11:35

Rasszista atrocitások érték Mosonmagyaróváron a Győr kézilabdázóit

Kézilabda
2025.09.10. 21:49

A Győr, az FTC és a Debrecen is simán nyert a női kézi NB I-ben

Kézilabda
2025.09.10. 19:52
Ezek is érdekelhetik