Serdarusic: Pérez a legjobb magyar játékos

HEKA LÁSZLÓHEKA LÁSZLÓ
Vágólapra másolva!
2010.06.10. 22:45
null
Serdarusic szerint még mindig Carlos Pérez a legjobb játékos (fotó: Németh Ferenc – archív)
A szlovén férfi kézilabda-válogatott horvát kapitánya, Zvonimir Serdarusic továbbra is óvatosan fogalmaz a magyar válogatott elleni vb-pótselejtezővel kapcsolatosan. Szerinte két hasonló képességű csapatról van szó, és figyelmeztet, hogy a párharcnak nemcsak a 2011-es világesemény a tétje, de az olimpiai részvétel is.
Serdarusic nem tudta pontosan felmérni, mire képes a csapata, mert elmaradt a macedónok elleni két felkészülési meccs. Az együttes így az utánpótlás-válogatott ellen játszott, de Serdarusic szerint sem erőben, sem akaratban, és főként gyorsaságban nem tudta felvenni a ritmust a fiatalokkal, mert nem játszott komolyan, így csapata csalódást okozott.

KISEBB AZ ÉRDEKLŐDÉS, MINT VÁRTÁK
A szlovén sajtó folyamatosan hangozatja a meccs jelentőségét, de úgy tűnik, a ljubljanai szurkolók között közel sincs akkora érdeklődés, mint amekkorára számítottak. Pedig a Kodeljevo-csarnokot azért választotta a szövetség, mert az félelmetesebb hangulatot kelthet, mint a nagyobb celjei Zlatorog-pálya, ahol biztosan telt ház lett volna. A veszprémi visszavágóra a szlovén szurkolók állítólag legalább két autóbusszal utaznak.  
A szlovén szurkolók már egy hete Nagy László kimaradására építik optimizmusukat. „Nagy klasszis játékos, aki a világ bármelyik csapatában játszhatna, azonban jobbátlövőben így is ott van Mocsai és Laluska. Nagy kimaradása nem lesz nagyobb hátrány számunkra, mint a mi fiataljainknak rutintalansága. Nem tudom, hogy Pérez milyen állapotban van, de ha egészséges, akkor ő a legjobb játékosuk.”

„Vasárnap 18 órakor még csak az »első félidőt« játsszuk. Ott nyerhetünk akár tíz góllal is, de ha a visszavágón kikapunk tizeneggyel, akkor kiestünk. Ha alulmaradunk, akkor megérdemeljük a »piros lapot«, ezért mindenkinek tisztában kell lenni azzal, mekkora lehetőség előtt áll, és mekkora kudarcot jelent a vereség” – mondta a kapitány az Ekipa című sportlapnak.

Serdarusic szerint a németeknek nem kell beszédeket tartani arról, hogy milyen fontos egy mérkőzés, mert ott mindenki ezzel pontosan tisztában van, Szlovéniában viszont minden nap figyelmeztetni kell a játékosokat arra, hogy koncentráljanak. A szakember a szerbek elleni mérkőzés videofelvételét tanulmányozva próbálja „kiolvasni” a magyar válogatott játékát, de tudja, hogy sok kezdő hiányzott a magyar csapatból.
Legfrissebb hírek

Fájó hazai vereséggel kezdett a Szeged a férfi kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.09.11. 20:36

Férfi kosár Eb: elképesztő, félpályán túli dobás adott erőt a németeknek, hogy ellensúlyozzák Doncic 39 pontját

Kosárlabda
2025.09.10. 22:10

Kézi: Los Angeles és Brisbane lebeg az ETO-akadémisták szeme előtt

Utánpótlássport
2025.09.06. 21:04

Az NB I után a Bajnokok Ligájában is jól rajtolna a Debrecen

Kézilabda
2025.09.04. 08:22

Autós hegyi Eb: Nagy Norbert harmadik Szlovéniában

Egyéb autó-motor
2025.09.03. 19:50

Hiába Doncic klasszisa, a franciák is legyőzték Szlovéniát az Eb-n

Kosárlabda
2025.08.30. 19:40

Kézilabda: az U19-es vb után már az NB I-re készül Eklemovic Márkó

Utánpótlássport
2025.08.28. 09:05

Kézi: Lendvai reméli, az U19-es vb csak a kezdet a válogatottban

Utánpótlássport
2025.08.24. 09:06
Ezek is érdekelhetik